Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Zajlik az intézkedéscsomag előkészítése.

Csehországban is fontolgatják az árrésstop bevezetését, miközben a hazai élelmiszerekre vonatkozó kvótákkal élénkítenék a cseh termékek elérését a boltok polcain. Martin Sebestyán cseh mezőgazdasági miniszter élesen kritizálta a kereskedelmi láncok árréseit, határozott véleménye szerint sokkal méltányosabb árakkal kellene szembesülniük vásárláskor.
Mint ismert, Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormányprogramban minőségi, megfizethető és biztonságos cseh élelmiszereket ígért az embereknek, erre erősít rá minisztere nyilatkozata is, aki megerősítette a célt, fontos, hogy a cseh piacon minél több hazai élelmiszer legyen – írja a Seznam Zzprvy cseh portál.

„Elemi érdekünk, hogy az élelmiszerek a lehető legnagyobb mértékben hazai termékek legyenek, a cseh kereskedők stabil és kiszámítható környezetben dolgozhassanak.
Ahhoz, hogy minél több cseh élelmiszer legyen a piacon, a gyártóknak megfelelő feltételekre van szükségük”
– erősítette meg Sebestyán.
A cseh kormányban zajlik egy vita a témában: megkezdődtek az egyeztetések a szektor szereplőivel, hogy olyan intézkedéscsomag lépjen életbe, amely szabályozza a kereskedelmi láncok árréseit. Ezzel lényegében a magyar példát valósítanák meg Csehországban, azt azonban kiemelték, az egyes országokból származó importot nem kívánják sem betiltani, sem korlátozni.
Fotó: Pixabay