Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Akár egy évtizedre is rács mögé kerülhetnek.

Letartóztattak két kínai állampolgárt, akik a gyanú szerint az Egyesült Államok haditengerészetének tagjait próbálták beszervezni, hogy hírszerzési információkat szolgáltassanak Kína javára, jelentette be a Defense Post szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium július 1-jén.
A 38 éves Yuance Chen és a 39 éves Liren Lai ellen vádat emeltek, mivel a gyanú szerint a kínai állam megbízásából tevékenykedtek az Egyesült Államokban.

Elítélésük esetén akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.
A hatóságok szerint Chen Oregon államban, Happy Valleyben élt, míg Lai áprilisban érkezett Houstonba turistavízummal. A két férfit pénteken vette őrizetbe az FBI.
A vádirat szerint Lai még 2021-ben szervezte be Chen-t, aki legális tartózkodási engedéllyel élt az USA-ban, hogy a kínai állambiztonsági minisztérium számára végezzen hírszerző munkát.
Többek között készpénzt fizettek nemzetbiztonsági információkért, és megpróbáltak az amerikai haditengerészet tagjai közül informátorokat toborozni.
Ez az ügy rávilágít a kínai kormány tartós és agresszív törekvéseire, hogy beszivárogjon a hadseregünkbe, és belülről ássa alá a nemzetbiztonságunkat”
– fogalmazott közleményében Pamela Bondi főügyész.
Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium szoros együttműködésben vizsgálja az esetet, és figyelmeztetnek: Kína hírszerzési műveletei komoly fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok biztonságára.
***
Fotó: Brendan SMIALOWSKI / AFP