Thiel mindig is nyíltan vállalta, hogy a keresztény hit központi szerepet játszik az életében. Az elmúlt években többször is tesz nyilvánosan tanúságot a hitéről, amivel gyakran meglepi az embereket. Legutóbb májusban, San Franciscóban beszélt arról, hogyan áll a kereszténységhez és a tíz parancsolathoz, és mit jelent a hit az életében.
„Abban hiszek, hogy Istennek mindig van valami terve, ami a történelmen keresztül valósul meg. Lehet, hogy csak titokban, a felszín alatt” – fejtette ki véleményét.
A vállalkozó tanúságtétele valóban hatással lehet a környezetére, mivel saját bevallása szerint JD Vance-re is nagy hatással volt, aki több éves elfordulás után tért vissza a keresztény hithez.
Peter Thiel Magyarországon
Peter Thiel legutóbb a 2018-as BrainBar alkalmából járt Magyarországon. Böszörményi-Nagy Gergely elmondása szerint Thiel maga kereste fel, hogy szívesen részt venne az akkor mindössze három éve fennálló jövőfesztiválon.
Az egyórás panelbeszélgetés során arról beszélt, hogy a technológia jövőjével kapcsolatban nem az a fő probléma, hogy átveheti az irányítást az emberek fölött, hanem sokkal inkább annak stagnálása. Emellett beszélt keresztény hitéről, Donald Trumppal való viszonyáról, és elmesélt egy történetet, hogy hogyan győzte meg 2006-ban Mark Zuckerberget, hogy ne adja el a Facebookot a Yahoo!-nak.
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP