Vadnyugat Kecskeméten: egy férfi lóval tért be a helyi kocsmába, a sheriff helyett azonban rendőrök érkeztek a helyszínre

Egyelőre nem tudni, mi volt az eredeti elképzelés.

A jármű átvizsgálásakor nagy mennyiségű metamfetamint, kokaint és három használt üvegpipát találtak.
Egészen szürreális jelenetbe futottak bele a rendőrök egy közúti ellenőrzés során az ohiói Springfield Townshipben: egy mosómedvét találtak a sofőrülésben, amint épp egy methpipával játszott – írja az Independent információira hivatkozva a Hirado.hu.
Az eset kedden történt, amikor a rendőrök megállították az 55 éves Victoria Vidalt, mivel rendszáma alapján kiderült, érvénytelen jogosítvánnyal vezet, és ellene körözés is érvényben van. Az Independent hozzátette, a helyzet még bizarrabbá vált, amikor az autó átvizsgálásakor a sofőrülésben egy Chewy névre keresztelt mosómedvét találtak.
A Csillagok háborúja karaktere, Chewbacca után elnevezett állat szájában egy üvegből készült metpipa volt. A rendőrség testkamerás felvételén jól hallható, amint az egyik tiszt meglepetten, majd nevetve szól a társának:
A mosómedve játszik a nő methpipájával!”
Egy idős nő, aki szintén az autóban utazott Vidallal, megpróbálta elvenni az állattól a pipát, de a rendőrök közölték: az tárgyi bizonyíték, így nem nyúlhatnak hozzá. „Nem akarom, hogy nála maradjon” – mondta aggódva a nő.
A felvételen hallható, ahogy a rendőr igyekszik komoly maradni, miközben Chewy tovább matat az eszközzel. „Na jó, elég volt a mókából” – mondta nevetve a rendőr, majd elvette tőle az eszközt. A rendőrség megerősítette, hogy a jármű átvizsgálásakor nagy mennyiségű metamfetamint, kokaint és három használt üvegpipát találtak. Mint közölték: „Chewy valahogyan hozzájutott az egyik pipához, ami arra késztette a rendőröket, hogy alaposabban átnézzék a járművet.” Szerencsére az állatnak nem esett bántódása. Értesítették az illetékes hatóságokat, hogy ellenőrizzék, Vidal rendelkezik-e a megfelelő engedélyekkel Chewy tartásához.
Nyitókép: Pexels