Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az amerikai elnök elismerte, Mark Carney választási győzelme a „politika történetének egyik legnagyobb győzelme” volt.

Donald Trump kedden fogadta Kanada frissen megválasztott liberális miniszterelnökét, Mark Carney-t az Ovális Irodában. A két ország között feszülő nézeteltérések ellenére meglepően baráti hangulatban telt a találkozó – írta a BBC. Trump gratulált Carney választási győzelméhez, ami szerinte a „politika történetének egyik legnagyobb győzelme” volt.
A nyilvános találkozót követően, amely után a két politikus négyszemközt folytatta a beszélgetést, a brit lap négy pontban szedte össze a legfontosabb elhangzott témákat.

A két államférfi kölcsönös tiszteletét fejezte ki egymásnak, Trump gratulációját Carney azzal viszonozta, hogy „átformáló elnöknek” titulálta.
Trump ezt követően utalást tett rá, hogy a következő napokban nagy bejelentésre készül, amelyet még hétfői, közel-keleti utazása előtt meg fog ejteni, de ennél több részletet nem volt hajlandó elárulni.
Majd természetesen szóba került az a két kérdés is, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb ellentéthez vezetett a két észak-amerikai ország között.
Trump ismét kijelentette, hogy Kanada lehet az USA 51. állama, mire Carney úgy reagált, hogy az országa „soha nem lesz eladó”.
Soha ne mondd, hogy soha!”
– vágott vissza Trump.
Végül, arra a kérdésre, hogy van-e bármi, amivel Carney rávehetné, hogy függessze fel a vámokat Kanadával szemben, az USA elnöke csak annyit mondott: „Nincs”.
Nyitókép: Jim WATSON / AFP