Moszkva úgy látja, Európa a háborút támogatja

2025. április 17. 17:03

A Kreml szóvivője szerint Európa a fegyveres konfliktus mellett áll ki.

2025. április 17. 17:03
null

Oroszország azt várja, hogy az európaiak és az ukránok kinyilvánítsák szándékukat az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, ám Európa „a háború folytatására orientálódik” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.

Peszkov szerint az ukrajnai rendezés témájában a munka főleg az orosz-amerikai kapcsolatok keretében zajlik. Elismerte, hogy a tárgyalások nehezen zajlanak.

Az Egyesült Államok továbbra is ebben a mederben dolgozik az európaiakkal és az ukránokkal. Ezt követően, természetesen, elvárnánk, hogy az európaiak és az ukránok megmutassák, hogy a békés rendezés felé orientálódnak. Sajnos, azt látjuk, hogy Európa a háború folytatása felé orientálódik” – mondta a Kreml szóvivője.

Peszkov úgy vélekedett, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői a „hajlandóak koalíciójával” tervezett párizsi találkozón megvitatják az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetőségeit.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján „esztelenségnek” nevezte az arra vonatkozó tervet, hogy „többnemzetiségű békefenntartó kontingenst” vezényeljenek Ukrajnába. Rámutatott, hogy erőfeszítései ellenére Franciaország és Nagy-Britannia „nem tudja elérni az egységes támogatást” az elképzeléshez, a „koalíció” legtöbb tagja kételkedik a katonai beavatkozás realitásában az Egyesült Államok támogatása nélkül

Washington a nyilatkozatokból ítélve továbbra sem készül arra, hogy belekeveredjen egy ilyen kalandba

 – nyilatkozott.

Zaharova szerint Európa az Ukrajnának nyújtandó következő fegyverszállítási segélyről folytatott tárgyalások során Washington „növekvő távolságtartását” tapasztalja, miközben az Egyesült Királyság és Németország aktívan demonstrálja részvételét ebben a folyamatban.

Ezt is ajánljuk a témában

A szóvivő azt hangoztatta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „feltétlenül” felelős az ukrán katonai parancsnoki állomány értekezletének helyszínére Szumiban mért orosz rakétacsapásért.

A tények nyomására Zelenszkijnek el kellett bocsátania a szumi katonai közigazgatás vezetőjét, Volodimir Artyuhot. Valójában ezzel megerősítette az ellene felhozott vádakat” – mondta Zaharova.

Kifogásolta, hogy az ENSZ és a nemzetközi szervezetek nem reagálnak az ukrán hadsereg katonái által a kurszki régióban elkövetett háborús bűnökről elkészült jelentésekre, amelyek olvasása „nem gyenge idegzetűeknek való”.

A külügyi szóvivő kitért az energetikai létesítmények elleni támadásokra március 18-án bejelentett harmincnapos moratórium ügyére. Mint mondta, Kijev nem tartja magát a tilalomhoz, és naponta mér dróncsapásokat ilyen objektumokra. A moratórium meghirdetése óta szerinte több mint nyolcvan ilyen támadás történt.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség a hivatalos adatokat összesítve csütörtökön azt írta hogy az ukrán fél a moratórium ideje alatt 15 régióban támadott energetikai létesítményeket, a legtöbbször Kurszk, Belgorod és Brjanszk megyében. Az orosz védelmi minisztérium az elmúlt nap folyamán hat ilyen támadást regisztrált.

Marija Zaharova kilátásba helyezte, hogy Oroszország a Balti-tengeren az orosz hajók elleni törvénytelen akciók esetén „az Észtországból mint NATO-tagállamból kiinduló kockázatok és fenyegetések arányában” fog reagálni. Hangsúlyozta, hogy Oroszország határozottan elítéli a „kalózkodást”, és az észt haditengerészetnek adott felhatalmazás, hogy erőszakot alkalmazzon külföldi hajókkal szemben, túlmutat a nemzetközi jog keretein.

A szóvivő kijelentette, hogy a moldovai hatóságok „aktív kísérleteket tesznek Gagauzia autonómiájának felszámolására”, annak vezetőjét, Evghenia Gutult pedig „nyilvánvalóan koholt ürüggyel” vették őrizetbe. Mint fogalmazott, Oroszország határozottan elítéli Moldova totalitárius módszereit Gagauziával szemben, és reagálásra szólítja fel a nemzetközi intézményeket.

(MTI)

Nyitókép:Sergey Guneev / Sputnik / AFP

***

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2025. április 17. 20:21
Mindenkinek aki nem érti. Egy diktátor által vezetett ország megtámadott egy független államot, csak, hogy eleget tegyen területnövelő és még sorolhatnánk milyen vágyának. Szégyen, hogy ezt az Orosz Nép engedi!..
machet
2025. április 17. 18:51
Mecsoda éleslátás.
gyzoltan-2
2025. április 17. 18:13
Ezt nem hiszem el! Moszkva ütődött szűzlánykának adja el magát..! Legalább a nyilvánvalót tartsák tiszteletben! "Moszkva úgy látja, Európa a háborút támogatja" -és az eső nem felfelé esik..! -mégis, ki a fenét támogatna! Nincs is más lehetősége! Közismert, hogy Európa a zsidóság zsebében fickándozik, ahogy a zsidóság húzza, diktálja, úgy táncol... Márpedig a zsidóság nem fogja cserbenhagyni a zsidóság ukrajnai háborúját! -amibe beruházásként már őrült pénzeket, értékeket fektetett be, a számukra értéktelen ukrán életeket, halálokat ne is említsük..! Európa nem fog nemet mondani a zsidóságnak... Trump ide, Trump oda, nagyobb esélyt adok a zsidóságnak, a háború folytatódni fog... Ezen a szinten, avagy néhány lépcsőfokkal feljebb.., ki tudja... Ez nem jó, de jobb, ha a rosszabbal számolunk...
bundasan
2025. április 17. 17:56
Nem lesz béke és ez nem Trump és Putyin miatt történik. Vagy ha igen akkor is még bele lesz tolva pár tízezer NATO katona is a darálóba. Aztán persze majd megy a sírás-rívás, hogy már nem is 4 hanem 6 megye lesz elcsatolva. Utána még egy kicsit nekirugaszkodik a naccságos EU, megint be lesz darálva egy adag flansz-angolszász jóember és mikor megvilágosodnak, már Ukrajna felének könnyes szemekkel integethetnek. A jenkik és ruszkik pedig egymás tenyerébe csapnak a végén. Gratula a jóember EU vezetésnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!