Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A Great Reset atyja visszavonul.

Lemond Klaus Schwab a Világgazdasági Fórum (WEF) elnöke – adja hírül a Reuters.
Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnöke, aki a svájci Davosban évente egybegyűjtötte a világ gazdasági és politikai elitjét, lemondott kuratóriumi elnöki pozíciójáról.

A Genfi központú intézmény április folyamán korábban bejelentette, hogy a 87 éves Schwab le fog mondani, ám ennek pontos időzítését nem közölte.
A WEF kuratórium nyiatkozatában közölte, hogy elfogadta Schwab lemondását, helyére pedig ideiglenes elnökként Peter Brabeck-Letmathe eddigi alelnök lép. A következő elnök kinevezésére pedig bizottságot állítottak fel.
A Reuters megjegyzi: Schwab azzal a céllal alapította meg a WEF-et, hogy fórumot biztosítson politikai döntéshozók és vállalati felsővezetők számára globális problémák megoldásához.
A Reuters szerint Schwabot a „globalizáció bajnokának tartották”,
tevékenysége pedig az elmúlt években súlyos kritika tárgyát képezte.
Vezetése alatt dolgozta ki ugyanis a WEF a covid-19 pandémia utáni „nagy visszaállítás” (Great Reset) forgatókönyvét, melyben a világgazdaság alapjainak megváltoztatásáról értekeztek. Schwab személyét és a Great Resetet számos összeesküvés-elmélet övezte azok részéről, akik szkepikusan viszonyultak a covid-19 pandémia leküzdésére irányuló állami óvintézkedésekhez.
Nyitókép: FABRICE COFFRINI / AFP