Izrael szerint „műveleti félreértés” vezetett a palesztin segélykonvoj elleni halálos támadáshoz

2025. április 20. 21:41

A támadásban tizennégy palesztin segélymunkás és egy ENSZ-dolgozó halt meg.

2025. április 20. 21:41
null

Az izraeli hadsereg (IDF) műveleti félreértéssel és parancsmegtagadással indokolja azt az incidenset, amelyben 15 segélymunkás vesztette életét Gázában – írja a BBC.

Az IDF belső vizsgálata több szabálysértést is feltárt, ezért menesztették a művelet helyettes parancsnokát, aki nem adott pontos és átfogó tájékoztatást az eseményekről.

Ezt is ajánljuk a témában

A támadás március 23-án történt, amikor az izraeli erők tüzet nyitottak a Palesztin Vöröskereszt konvojára. A támadásban tizennégy palesztin segélymunkás és egy ENSZ-dolgozó halt meg. Az IDF kezdetben azt közölte, hogy ellenséges célpontra lőttek, és bár később azt állították, hogy a konvojban hat Hamász-tag is tartózkodott, ezt semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá.

A vizsgálati jelentés szerint az eset egy különösen veszélyes harci övezetben, éjszaka, rossz látási viszonyok között történt. A helyi parancsnok fenyegetésként érzékelte a gyorsan közeledő járműveket, és nem ismerte fel, hogy mentőcsapatokról van szó.

Korábban az IDF azzal is indokolta a történteket, hogy a konvoj járművei nem használták a fényszóróikat, nem viseltek megkülönböztető jelzéseket, és az izraeli hadsereg előzetesen nem kapott értesítést arról, hogy segélykonvoj érkezik a térségbe.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2025. április 22. 14:23
Barmok!
strz-123
2025. április 22. 14:12
Velem még nem fordult elő, hogy éjszaka a piros-kék villogókkal közlekedő mentőt nem ismertem volna fel, különösen ha konvojban érkezik. Nem igényel több száza IQ-t, de nyilván a világ legjobban kiképzett, legkiválóbb katonái az IDF-nél nem ugorják meg ezt a lécet. Mondjuk az IDF minden évben fejbe lő pár száz palesztint, minden évben lövi a mentősöket is, ez messze így volt október 7.-e előtt is. Nem most kezdték nem felismerni a hatalmas PRESS feliratot az újságírókon, nem most kezdték nem felismerni a hatalmas vörös félholdas jelzést a villogó mentőautón - régi rutin ez már.
csakegyittlako
2025. április 22. 07:53
Na a szomszédom se vicsoroghat akkor. Véletlenül tévedésből a sötétben nem ismertem fel, és az ő feleségét vittem haza este. Nem volt szándékos, hogy már vagy 2-3 éve tévedek. Ezek a kampósorrú heréltek akkor is hazudnak ha otthon beszélgetnek.
Málaga21
2025. április 21. 19:59
Az ensz előszerettel alkalmaz hamasz terroistákat, úgyhogy ennyi belefér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!