Trump elmondta, hogy a levélben a következő áll: „A csapatom és én készen állunk arra, hogy Trump elnök erős vezetése alatt dolgozzunk a tartós béke megteremtésén”.
„Valóban nagyra értékeljük, hogy Amerika mennyit tett azért, hogy segítsen Ukrajnának megőrizni szuverenitását és függetlenségét. Ami az ásványkincsekről és a biztonságról szóló megállapodást illeti, Ukrajna készen áll arra, hogy bármikor aláírja azt, amikor az Önöknek megfelel”
– írta Trump beszámolója szerint Zelenszkij.
Trump és Zelenszkij pénteken a Fehér Házban írta volna alá az ásványkincsekről szóló megállapodást, azonban egy veszekedést követően az amerikai elnök hazaküldte az ukrán delegációt.
Az elnök hozzátette: hogy
„ezzel egyidejűleg komoly megbeszéléseket folytattunk Oroszországgal, és határozott jelzéseket kaptunk arról, hogy készen állnak a békére”.
Donald Trump elnök a beszéd végén fogadkozott, hogy kormánya azon fog dolgozni, hogy „Amerika sorsát a saját kezünkbe vegyük”, és azt ígérte, hogy „ez lesz a legnagyszerűbb korszak” visszautalva a beiktatási beszédben ígért aranykorra.
Nyitókép: Win McNamee / POOL / AFP