„Történelmet írunk” – megszólalt Von der Leyen az EU-csúcs után, Costa sem fogta vissza magát

2025. március 06. 23:06

Sajtótájékoztatót tartottak az uniós vezetők.

2025. március 06. 23:06
EU leaders gather in Brussels for emergency summit on 'Ukraine and defense'

Véget ért a csütörtök délelőtt 11:30-kor elkezdődött rendkívüli uniós csúcstalálkozó, ahol két fontos témáról szavaztak: az európai védelmi képességek növeléséről és Ukrajna katonai támogatásáról. Előbbit mind a huszonhét tagállam megszavazta, utóbbi kérdésében kizárólag Orbán Viktor vétózott (előzmények: itt).

Ezt is ajánljuk a témában

Von der Leyen a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy védelmi jogszabály-tervezeteket terjeszt majd elő a következő uniós csúcs előtt. Mint fogalmazott, épp „történelem íródik” az európai védelem terén, a tervezeteket pedig a március 20-i uniós csúcs előtt beterjeszti majd az általa javasolt öt védelmi kiadási lehetőségről.

Ezt is ajánljuk a témában

Costa arról beszélt, hogy

a mai nap meghatározó pillanat Európa és az európaiak biztonsága szempontjából”.

Az Európai Tanács elnöke egyúttal „rugalmasságot” kért az EU új költségvetési szabályainak alkalmazásában, hogy elősegítsék a további védelmi kiadásokat. Ugyanakkor nem szólított fel kifejezetten maguknak a szabályoknak a felülvizsgálatára, ahogyan azt Németország uniós nagykövete javasolta a hét elején.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Dursun Aydemir / ANADOLU / Anadolu via AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mobidix
2025. március 07. 01:34
A nap, amikor megásták Európa sírját.
faszszoporohadtzsido
2025. március 07. 00:48
"Történelmet írunk" ---- PONTOSAN ! Ti lesztek azok , akikkel majd kitörli a seggét a jövő nemzedéke !
Toma78
2025. március 07. 00:22
A célkereszt elé kéne őket állítani nem a mikrofon elé! Elég volt belőlük egy életre ha háborúba sodornak minket egy a dolgunk. Levadászni ezeket a férgeket!🖕☹️🖕
OneiroNauta
2025. március 06. 23:47 Szerkesztve
Biztosan lesznek benne olyan ködszurkáló bölcsességek, mint: * európai értékek *az oroszok már a spájzban vannak *nem engedhetünk a zsarnoknak *közösen többen vagyunk mint az oroszok * *
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!