Ebbe beleremegett a világ: megérkezett Kína első igazi fenyegető üzenete, amiből még Trumpnak is értenie kell

2025. március 27. 14:36

„Ez a lépés nyomatékos figyelmeztetésül szolgál a külső beavatkozó erők számára” – mondta a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

2025. március 27. 14:36

A Tajvan körüli kínai katonai hadgyakorlatok célja a sziget függetlenségét követelő szeparatisták megbüntetése – közölte a kínai védelmi minisztérium csütörtöki pekingi sajtótájékoztatóján Vu Csian szóvivő.

A szóvivőt arról kérdezték, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg közelmúltbeli műveletei válaszlépések voltak-e Laj Csing-tö tajvani köztársasági elnök szeparatista kijelentéseire, valamint Tajvan és az Egyesült Államok közötti közeledésre.

Vu megerősítette, hogy a hadsereg a csapatok harci képességeinek tesztelése és a harckészültség fokozásának céljából, haditengerészeti és légi egységeivel közös hadgyakorlatot hajtott végre a sziget körül.

Ez egy erőteljes büntetés a »tajvani függetlenség« elemei ellen, valamint nyomatékos figyelmeztetésül szolgál a külső beavatkozó erők számára. A lépés teljes mértékben jogos és szükséges”

– fogalmazott Vu, hozzátéve, hogy a kínai hadsereg bármikor készen áll a harcra, és eltökélt szándéka, hogy minden szakadár kísérletet meghiúsítson.

A szóvivő hangsúlyozta: „Tajvan Kína elidegeníthetetlen része. Nem volt ország a múltban, most sem az, és a jövőben sem lesz az”. Hozzátette: a hadsereg továbbra is „végrehajtja a párt átfogó stratégiáját a tajvani kérdés megoldására” az új korszakban, és folyamatosan fenntartja a harckészültséget.

Megszólalt a tajvani köztársasági elnök is

Laj Csing-tö tajvani köztársasági elnöke a közelmúltban kijelentette, hogy a Tajvani-szoros két oldala „nem alárendeltje egymásnak”, a szárazföldi Kínát pedig „idegen ellenséges erőként” jellemezte.

Peking az ilyen megnyilatkozásokat rendszerint szeparatista retorikának minősíti.

A Kínai Népköztársaság saját részének tekinti a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és többször leszögezte: kész akár erővel is egyesíteni a két területet. Ezzel párhuzamosan Peking fokozta katonai tevékenységét a terület körül.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: China Military Online / Peng Jun

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kailniris
2025. március 31. 20:16
Nem értem mire a nagymellény, az usákok azt akarják, hogy a tajvani csúcstechnológia költözzön az usába, A tajvaniak persze nem akarják, azt gondolják, hogy ez az életbiztosításuk. Viszont arra nem gondolnak, hogy az usa úgyis megszerezheti a cégeket, ha kiprovokál egy kínai támadást, és akkor már nem lesz más választásuk, csak az usába menekülés.
Válasz erre
0
0
Csigorin
2025. március 27. 17:09
Az egy Kina elvet elismerte mar reg az egesz nyugat, minden mas fingreszeles. Kina azt csinal Tajvanon amit akar - kinai belugy.
Válasz erre
1
1
snagyz
2025. március 27. 16:01
Vágyvezérelt és hamis hiedelem Kínát az "indultak még" kategóriába sorolni. Mára Kína tényleges alternatívája a USA globális hegemóniájának, nem véletlen, hogyTrump és a mögötte álló thinktank valójában felismerte, hogy haza kell hívni és meg kell védeni a "portyázó" amerikai gazdasági és katonai alakulatokat, ami mögött persze a globális és a lokális elitek belső ütközete zajlik, ahol mostanra a lokáliskoknak áll a zászló (szinte mindenütt, ahogy ez a történelemben már korábban is volt és szükségszerű is egyben). Kína méretei, sajátosságai miatt (népesség, munkamorál, központi irányíthatóság, fegyelmezettség, fejlett saját technológia, mások által nehezen érthető nyelv és kultúra, kiterjedt diaszpóra hálózat stb.) sok tekintetben már "veri" a magát "legfejlettebbnek" tartott nyugatot. Ráadásul kezd kiderülni, hogy ténylegesen sokkal nagyobb teret hagy a vállalkozásoknak, mint a "szabadvilág" ideológia vezérelt, valóságtagadó, önellentmondásokkal terhelt (hazug) müködési modellje.
Válasz erre
11
1
nyúlgerinc
2025. március 27. 15:59
Laj Csing-tö tajvani köztársasági elnöknek keresik a jövőbeni beosztását Kínában... De az is lehet, hogy az USA-ban...
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!