Kiderültek a narkóország sötét titkai: Európát is érintette a veszély
Nem csupán a Közel-Keleten használták sokan a szegény ember kokainját.
Olyan helyen akartak robbantani, ahol korábban már sikeres támadást hajtottak végre.
Az Iszlám Állam terrortámadást tervezett egy síita szentélynél Damaszkuszban, de Szíria új kormányának a hírszerzése meghiúsította azt – közölte szombaton az AP a szíriai állami médiára hivatkozva.
A SANA állami hírügynökség az Általános Hírszerző Szolgálat egy meg nem nevezett tisztviselőjére hivatkozva jelentette, hogy letartóztatták a támadást tervező sejt tagjait, akikről fotókat is közöltek. Az Iszlám Állam szunnita terrorcsoport, a síitákat hitetlennek tekintik.
A damaszkuszi Set Zaynab nevű síita szent helynél már korábban is támadtak meg síita zarándokokat: 2023-ban egy robbanóanyaggal megrakott motorkerékpárt detonáltak, amely következtében hat embert meghalt és több tucatnyit megsebesült.
Az AP damaszkuszi tudósítója szerint az ország új urai azért számoltak be a támadás meghiúsulásáról, hogy megnyugtassák a vallási kisebbségeket, köztük azokat, akiket Aszad támogatóinak tartanak.
Az Bassár el-Aszad az alavita kisebbséghez tartozott, és a keresztény kisebbségek védelmezőjeként tüntette fel magát, miközben a síita Irán tartotta fenn a hatalmát.
A szíriai társadalom vallási és etnikai vonalak mentén is töredezett, nagyon sok a történelmi és ideológiai ellentét.
A Hayat Tahrir al-Sham, vagy HTS felkelőcsoport, amely a múlt hónapban megbuktatta a szíriai vezetést, és jelenleg de facto kormányzó párt az országban, egy szunnita iszlamista csoport, amely korábban kapcsolatban állt az al-Kaidával. A csoport később elszakadt az al-Kaidától, és a HTS vezetője, Ahmad Huszeín es-Sar vallási együttélést hirdeti, mióta átvette a hatalmat Damaszkuszban.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem csupán a Közel-Keleten használták sokan a szegény ember kokainját.
Nyitókép: Sayyida Zeinab/Bakr ALKASEM / AFP