Lebuktatták a hollandok az Európai Bizottságot: aljas módszerekkel akarták befolyásolni Magyarország döntését

2025. január 31. 16:33

Titkos szerződéseket mutattak be a piszkos ügyekről.

2025. január 31. 16:33
Európai Bizottság. Ursula von der Leyen.

Újabb botrány kavarta fel az állóvizet Brüsszelben. Ezúttal nem képviselőket vásároltak meg, hanem civilnek mondott szervezeteket. A vevők pedig a brüsszeli bürokraták voltak, méghozzá az uniós adófizetők pénzéből, akik így akarták nyomás alá helyezni az Európai Parlamentet, valamint a tagállami döntéshozókat – szúrta ki a Magyar Nemzet.

A holland De Telegraaf nemrég titkos szerződéseket mutatott be, amelyeket az Európai Bizottság zöld szervezetekkel kötött állítólagos rejtett lobbitevékenység végzése céljából.

A lap úgy tudja, hogy a Brüsszel által uniós pénzből megbízott lobbiszervezetek feladata az volt, hogy az európai parlamenti képviselőket, sőt a tagállamokat rávegyék arra, hogy támogassák az Európai Bizottság zöldpolitikai kezdeményezéseit.

A Magyar Nemzet ennek kapcsán leszögezte: ez azt jelenti, hogy ezt a zöldlobbit sikeresen felhasználták a saját politikai céljaikra Brüsszelben, ugyanis a zöldek álláspontját hivatkozásul használták fel, és az európai civilek véleményeként állították be.

Magyarországot érintő ügyek

A holland lap cikke alapján az is világossá vált, hogy mintegy 700 ezer eurónyi támogatást használhattak fel arra, hogy környezetbarátabb irányba tereljék a mezőgazdasági tevékenységről szóló vitát.

Ez azt jelenti, hogy az európai, így a magyar gazdák megélhetése helyett Brüsszel más szempontokat helyezett előtérbe, a saját véleményét azonban civilnek mondott szervezetek révén mondatta ki.

Emlékezetes, hogy nemrég a Tisza Párt elnöke is arról beszélt: „ahogy az egész unióban, úgy Magyarországon is támogatni kellene az intenzívebb, nagyobb hozzáadott értékű, organikus mezőgazdasági termelést a jelenlegi extenzív gabonatermelés (sic!) helyett”. Az uniós képviselő szerint az úgynevezett organikus gazdálkodást – magyarul a biogazdálkodókat – kellene támogatni a gabonatermesztés helyett.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. február 04. 18:34 Szerkesztve
trash5 2025. január 31. 17:53 " A fideszkomcsik által ezerszer annyí közpénzből pénzelt szervezetek, mint az MC, mind ugyanezt csinálják, itthon is meg Brüsszelben is" A génhulladék-5 büdös agyhalott szerint üszkve 350 milliárd forint ezerszeresét, tehát 350 billió forintot költ az MC (az mi is?), ami a magyar éves GDP több, mint négyszerese. A matematika és a tények nem a balf444$$zok barátai. 350 milliárd az annyi, amennyit 14 év alatt "stadionra" fordítottak.
csapláros
2025. február 01. 16:33 Szerkesztve
ekliptikaesvany-0 2025. február 01. 00:02 ..."Persze NERtárs ugye az teljesen más volt, amikor a Konrad Adenauer Stiftung tolta a tüsit a FIDESZnek."... IGEN, rendben volt az akkor 85-90 %-os ballibbant TÚLSÚLLYAL szemben a médiában, az államigazgatásban, a pártpolitikai palettán, a gazdasági vezetők területén, és az oktatás, egészségügy stb irányítóinak a ballibbant beállítottságáról nem is beszélve. Mára a fékek és egyensúlyok általatok, libsik által hirdetett rendszere valamelyest egálba jutott... Kac-kac...
tajoska
2025. február 01. 08:27
A címadással megint van egy nem is kicsi probléma.
balbako_
2025. február 01. 08:15
Ennyi ármány, fondorlat, fenyegetés, korrumpálás még a Szovjet Kommunista Pártban sem volt, mint az EU-ban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!