Láncreakciót indított el Orbán: a Die Welt szerint három fontos tényező is a malmára hajtja a vizet

2025. január 27. 13:59

Villámgyorsan terjednek a magyar miniszterelnök által megfogalmazott gondolatok.

2025. január 27. 13:59
Orbán Viktor

Herbert Kickllel – Orbán Viktor és Robert Fico mellett – hamarosan három kormányfő lesz az uniós csúcstalálkozókon, akik „engedékenységet tanúsítanak az agresszor Putyin iránt, és egyértelműen tartózkodnak Ukrajnával szemben – jelent meg a Die Welt véleménycikkében.

A lap szerzője szerint amennyiben az októberi csehországi választásokon Andrej Babis győzelmet arat, úgy négy jobboldali párt lenne Kelet-Közép-Európában és Németország szomszédságában. „A fenyegető energiaválság azonban önmagában nem lehet az oka annak, hogy az olyan különböző alfahímek, mint a keresztény antikommunista Orbán és a régi szocialista Fico ennyire lelkesednek Putyinért”. (A lap azt tekinti lelkesedésnek, hogy nem akarnak mindenben engedni Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek – a szerk.)

A jobboldali pártok sikerének titka

A sikeres jobboldali pártok programjainak áttekintése egyértelműbbé teszi, hogy mi a közös az egykori Habsburg Birodalom kis államaiban: az erős emberek antiliberális politikája.

Orbán és Fico egyre inkább a Nyugat konzervatív értékeiről beszél.

A német lap azt is hangsúlyozta, hogy az iszlám bevándorlás nem fog megtörténni alattuk, ahogy az azonos neműek házassága sem.

***

A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP/Tobias Steinmaurer

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2025. január 27. 21:59
lukasenko 2025. január 27. 14:41 A gázra nincs szankció..." de igen van, a vezetékesre
trash5
2025. január 27. 19:55
Az ENSZ alapokmánya szerint minden országnak joga és lehetőségei szerint erkölcsi kötelessége a jogtalanul megtámadott ország segítségére sietni, akár fegyveres erővel is. Ax ENSZ közgyűlése majdnem egyhangú szavazással az Ukrajna elleni orosz támadást jogtalanak ítélte. Aki Ukrajna védekezését akadályozza, az bűnrészes az eddig dokumtált 6000 orosz háborús bűnben.
2025. január 27. 19:43 Szerkesztve
A NATO egy védelmi szövetség. Így működik, csak akkor lép életbe a kölcsönös védelem, ha megtámadnak egy tagállamot. Akkor nem, ha ő támad. Pontosan ez az ami megőrjíti putlert. Ha Ukrajna belép a NATO-ba akkor nem tudja elfoglalni. Fenyegetni se, úgyhogy bábkormanyt sem ültethet a nyakukra. Ezért az ő béketerve, amit a hazaáruló fideszkomcsik szeretnének, hogy Ukrajnának minimumhadserege legyen és ne lépjen a NATO-ba. Se magát ne tudja megvedeni, se mások ne védhessék meg. A tömeggyilkos putler pedig simán megtámadhassa ötödször is, büntetlenül. Ez a fideszkomcsi "béke". Az orosz diktatúrának behódolás. Beleértve Magyarországot is, az is volt szovjet befolyási övezet. Ezért akarja putler, hogy kilépjünk. Minden fideszkomcsi aki putyini "békét" hirdet, egyúttal Magyarország megszállását hirdeti, hazaáruló.
falcatus-2
2025. január 27. 17:39
Sanyi72 2025. január 27. 16:32 "Ennek a cikknek minden szava zene füleimnek. Csak mi az örömtől sírunk! Ha még a lengyelek rendet tennének otthon. Na akkor ugathatna berlin meg párizs!" ..csak az a probléma, hogy Tuskéknak megígérték a Berlin, Párizs, Varsó, Kijev tengelyben átvehetik Berlintől a központi szerepet.Ezért pedáloznak kétségbe esetten, ina szakadtáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!