![](https://cdn.mandiner.hu/2025/02/iYejFuBJKtgovThmjYUznmYnepSiGRlKVziJNhStlNo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3YmU4OTQxNGU0YTQ0M2Y5ZDAzOGI2ZmQ4ODdkZGIz.jpg)
6, 8-as erősségű földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében. Sajtóinformációk szerint a rengés halálos áldozatokat követelt és több épület is megrongálódott.
Kedden reggel pekingi idő szerint 9 órakor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk – adta hírül az MTI.
Az epicentrum Tingri megyében, 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 kilométeren belül hat falut érinthet a katasztrófa.
A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.
A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.
A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.
(MTI)
Nyitókép: AFP