2025 a német gazdaságban

„A The Economist egyik 2024 augusztusi címlapján újfent »Európa beteg emberének« nevezte Németországot, ahol a harmadik éve tartó recesszió, energiaár-robbanás és politikai instabilitás miatt február végén előrehozott parlamenti választást tartanak. Az eredmény borítékolható, az viszont nem, hogy a kampányidőszak politikusi ígéreteiből mennyit sikerül az új kormánynak megvalósítani? A német gazdaságnak és társadalomnak egy olyan reformra lenne szüksége, mint bő húsz éve, Gerhard Schröder kancellársága idején.

Ha Németország köhög, a tőle függő európai gazdaságok náthásak lesznek — a régi mondás ma is érvényes, ám a képnél maradva a német gazdaság nem köhög, hanem súlyos influenzában szenved, amitől a tőle függő európai nemzetgazdaságok ágynak estek. A tét nemcsak Németország számára óriási. Vizsgáljuk meg a gazdaság helyzetét és kilátásait!

A német gazdaságot előbb az újraegyesítéssel az ölbe hullott »hátsó udvar« szanálása, majd a közös valuta annyira elkényelmesítette, hogy az elmúlt negyven évben nem látunk az 1980-as évek direkt befecskendezéses motorjához hasonló innovációt. Az olyan feltörekvő országok, mint Kína ráadásul a »későn érkezők előnyét« kihasználva »átugrották« a német ipar olyan kulcságazatainak szintjét, mint az autó- gép- és gépjárműgyártás. Hagyták, hogy a németek pihenjenek meglévő és cégfelvásárlásokkal gyarapított piaci részesedésük babérjain, miközben ők a benzines és dízeles autók helyett egyből az elektromos autókra, vagy a bankkártyás fizetés helyett a digitálisra fókuszáltak, ráadásul termékeikkel már nemcsak a harmadik piacokon jelennek meg, hanem a német konszernek »házi piacán« is. A német gazdaságot és társadalmat még legalább két tényező hátráltatta a XXI. századra való felkészülésben, az európai projekt finanszírozása, valamint az ideológiavezérelt gazdaságirányítás. 

A közös valuta egy olyan »hibás termék«, amely — eddig legalábbis — az északi országoknak kedvezett. A déli országok nem használták ki az euró legnagyobb előnyét, a nemzeti valutákhoz képest alacsonyabb kamatot, versenyképességük javítására és a nagy társadalmi ellátórendszerek reformjára. Persze az északiak sem sürgették ezeket a reformokat, ameddig a déliek pl. az athéni olimpiára német és francia cégektől vettek berendezéseket, vagy a status quo fenntartására kiszórt pénzből német és francia autókat. Legkésőbb az euró válságtól kezdve azonban egyre több pénzt kellett az északi országokból a déliekbe szivattyúzni, ráadásul a francia és olasz ipar elsorvadása miatt ez a másik két nagy tagország is a németek támogatására szorul.”

Nyitókép: Getty Images / Peter Zelei