A Trump elleni merénylet eldöntheti az elnökválasztást is

2024. július 15. 12:48

Biztosnak látszik, hogy a merénylet a 2024-es elnökválasztás sorsát máris eldöntötte Trump javára.

2024. július 15. 12:48
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor
Mérce

Nyitókép: ADAM J. DEWEY / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

„A sikertelen merénylet döntő hatással lehet viszont az éppen folyamatban lévő elnökválasztási kampányra. Joe Biden hivatalban lévő elnök eleve hátrányos helyzetből indult neki a nyárnak, hiszen hetek óta jóformán csak arról szól a politikai média, hogy nemcsak túl idős, de az is megkérdőjelezhető, hogy mentálisan alkalmas-e az elnöki hivatal betöltésére. Biden nem kíván visszalépni, és leszögezte, az előválasztás jó része lezárult, ott pedig nem kapott érdemi kihívót.

Számos, befolyásos demokrata adományozó és vezető politikus ezzel szemben már felkérte az elnököt, adjon helyet annak, hogy maga helyett valaki más próbálkozhasson meg Donald Trump legyőzésével. A június 27-i, első elnökválasztási vitán Biden által nyújtott teljesítmény – fáradtsága és sokszor mutatkozó zavara – után ugyanis az elnök a felmérésekben rendszeresen nagyon elmaradt republikánus kihívójától.

Ebben a helyzetben Trump eddig heteken keresztül hallgatott, és nem hívta fel magára a figyelmet, a Pennsylvaniában történtek ezen változtathatnak. A volt elnök a merényletet nemcsak túlélte, de miután a titkosszolgálat emberei körbevették, hogy az esetleges további támadásoktól megvédjék, még öklét is a magasba emelte, így mutatva, nem fél a támadóktól. Könnyebb sérülése miatt ezek után azonnal kórházba szállították.

(...) Trump elnökválasztási esélyei mellett szól az is, hogy mint ilyenkor szokásos, a merényletet követően a kampány lényegében »leáll«, és sem politikai ellenfelei, sem a média nem folytatja a megtámadott jelölt kritikáját és az ellene kezdeményezett negatív kampányt. A szokásokhoz híven így a legtöbb média most is méltányosságból és politikai megfontolásból »szünetet tart« a Trump elleni kritikák terén.

Az ugyanis valóban a teljes ízléstelenség határát súrolná, ha a merényletkísérlet után is teljes gőzzel kritizálná a liberális média a volt elnököt,

és ez még inkább visszaüthet a választáson.

(...) Trump hívei most viszont azzal vádolták meg a liberális oldalt, hogy az irat ügyében keltett »hisztéria« arról, hogy Trump »diktátorrá válna«, vezethetett el a merényletig. Erre egyelőre semmi nem utal. Az viszont most biztosnak látszik, hogy a merénylet a 2024-es elnökválasztás sorsát máris eldöntötte Trump javára – abban az esetben, ha novemberig ennél drámaibb és meghatározóbb fordulat nem történik.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó vélemény

undefined

Juszt László

Facebook

Idézőjel

A Képviselőházi meghallgatások alapján a Capitolium elleni támadás volt a csúcspontja a Trump által összeállított hétrészes tervnek, hogy hatalomban maradjon.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tegnap
2024. július 15. 20:07
Ahogy Tucker Carlson már régen megmondta, Trump nyerni fog, ha addig nem ölik meg. Múlt hétfőn meg maga Biden jelentette be (ahogy a Politico megírta), hogy eljött az ideje, hogy Trumpot a célkeresztbe vegyék. Csak néhány nap kellett, és jöttb is a golyó … Ugye ő kotyogta ki az Északi áramlat felrobbantását is.
romanes-eunt-domus
2024. július 15. 20:01
"Trump hívei most viszont azzal vádolták meg a liberális oldalt, hogy az irat ügyében keltett »hisztéria« arról, hogy Trump »diktátorrá válna«, vezethetett el a merényletig. Erre egyelőre semmi nem utal." Végül is semmi. Csak az az ütődött Biden néhány napja azt találta mondani, hogy "ideje Trumpot a célkeresztbe tenni."
gyaloggos
2024. július 15. 17:46
HÁT, lehetséges! MÁRMINT, hogy ez a MERÉNYLET TRUMP ellen VÉGLEGESEN eldöntötte javára a majdani választásokat.
Kamcsatka5
2024. július 15. 17:38
A Fuggerék szarosgyuriját kikérdezték már!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!