Ukrajna támogatása, Trump-fóbia és liberális kiállás a Fico-merénylő mozgalmának oldalán

2024. május 19. 19:04

Megnéztük a szlovák kormányfőre rálövő Juraj Cintula csoportjának posztjait.

2024. május 19. 19:04

Nyitókép: Facebook képernyőfotó

Heves vita alakult ki a magyar sajtóban is arról, hogy a Robert Fico szlovák miniszterelnökre szerdán rálövő, 71 éves Juraj Cintulát lehet-e háborúpártinak, baloldalinak, liberálisnak vagy ellenzékinek nevezni. A HVG például arról cikkezett, Fico merénylője a „kormánypropaganda” állításaival ellentétben nem is balliberális, hanem szélsőjobboldali nézeteket vall.

Ezt is ajánljuk a témában

Hont András publicista, a HVG egykori munkatársa tette helyre volt lapját, amikor azt írta: „Tök véletlen, hogy megnyitva hagytam a többek közt Juraj Cintula által alapított, lévai Dúha (Szivárvány) nevű irodalmi klub oldalát, ahol egy feminista kiáltványnak is beillő bejegyzésben tesz hitet a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett, mivel így tudtam screenshotot készíteni. Az oldalt ugyanis törölték” – írta Hont András Facebook-bejegyzésében.”

A posztot előzőleg egyébként a Mandiner is szemlézte, de beszámoltunk arról is, a merénylő az általa létrehozott irodalmi klub Facebook-oldalát is a Momentum-testvérpárt propagandájának szolgálatába állította, kijelentve: „Zuzana Caputovát támogatom!”

A tvnoviny.sk szlovák lap pedig megírta:

az idős író már a múlt szerdai merénylet előtt is tüntetett Fico ellen,

amikor április 24-én Alsókorompán szintén kihelyezett kormányülésen vett részt a miniszterelnök „Éljen Ukrajna”, „hazaárulók”, „elég Ficóból” – többek között ezeket kiabálta ő is többi tüntetővel együtt, vagyis kifejezte, hogy nem ért egyet Fico orosz-ukrán háború kapcsán képviselt nézeteivel. 

 Juraj Cintula egyébként 2016-ban megalapított egy erőszakellenes mozgalmat Léván, „Hnutie proti násiliu” (Mozgalom az Erőszak Ellen) néven, a csoport Facebook-oldalán még ma is megtalálható az e-mail-címe.

Az oldal tele van Fico-ellenes, sőt, erőszakra bátorító politikai tartalommal.

 A feltöltött képek között maga Cintula is szerepel.

Juraj Cintula. Forrás: Facebook

Az egyik bejegyzésben az Ukrajna melletti és Putyin-ellenes tüntetésükről számolnak be. Mint írják, megemlékeztek azokról a hős oroszokról is, akiket bebörtönöznek, mert tiltakoznak a háború ellen. A poszt szerint „megtiszteltetés volt ma orosz és ukrán barátainkkal együtt állni, és együtt támogatni Ukrajnát”.

Korábban, 2017-ben egy antifasiszta kiáltványt osztott meg Cintula csoportja, ami a szélsőjobboldali megjelöléssel bizonyosan nem hozható össze:

Ugyancsak 2017-ben hosszú bejegyzésben örvendezett a későbbi merénylő a novemberi megyei választás eredményének, ahol a Fico-kormány ellenzéke lényegében tarolt.

A Cintula-féle irányultság szempontjából szintén nem elhanyagolható körülmény, hogy a mozgalom egyébként egy ideje inaktív Facebook-oldalán Trump megválasztásának hírén is szomorkodtak, igaz ezt a posztot nem Cintula maga írta. Itt arról írtak, hogy „Amerika és az amerikai nép biztosan megőrült. Másképp nem lehet megmagyarázni, ha Donald Trumpot tették meg az országuk élére.”

 

Összesen 216 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2024. május 19. 23:32
A libsizmus öl, butít és nyomorba dönt. Most az első volt napirenden
alfonzo
2024. május 19. 22:43
Cintula cintula, koszt lakás biztosítva ameddig a szem ellát. s fizetned sem kell érte. mi ebben rossz? közben verset is faraghatsz
Menhetten
2024. május 19. 21:57
Megsemmisítette Ukrajna a belbeki orosz légibázist a Krím-félszigeten Óriási ukrán taktikai katonai siker szerdán: kétszer csaptak le az ukránok, a repülőtér egy időre kiszállt a háborúból. Az orosz hivatalos források és katonai bloggerek egybehangzó állítása ellenére, miszerint hatástalanították az ukrán rakétatámadást, az elmúlt napokban megjelent vizuális bizonyítékok azt mutatják, hogy Ukrajnának újra sikerült jelentős károkat okozni a megszállók hadieszköz-tárában az amerikai ATACMS rakéták bevetésével. Sőt, azt sem túlzás kijelenteni, hogy a belbeki légibázis hosszú időre kiszállt a háborúból..
macskusz-4
2024. május 19. 21:22
Szomorú, de utóbbi időkben a papagálya is folyton hülyézte, mert elette a madáreledelt, az ottani Momentum hatására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!