Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

Manfred Weber elszabadult: az egész EU-ban kötelező katonai szolgálatot akar

2024. május 10. 09:30

Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint „szükségünk van egy európai atomfegyverre”.

2024. május 10. 09:30

Nyitókép: JOHN MACDOUGALL / AFP

A nyugat-európai politikusok az európai parlamenti választási kampányban egyre jobban igyekeznek minél súlyosabb kijelentéseket tenni. A BR24 televíziós műsorban Manfred Weber néppárti frakcióvezető az európai atomfegyver mellett szólalt fel – írja a Magyar Nemzet.

A német politikus, az Európai Néppárt frakcióvezetője a BR24 választási beszélgetésében

kijelentette, hogy „szükségünk van egy európai atomfegyverre”.

A műsorban Manfred Weber még arról is szót ejtett, hogy szerinte a sorkötelezettség bevezetése egy köztes lépés, és kijelentette, hogy

támogatja az általános kötelező szolgálati év bevezetését.

Azt azért hozzátette, hogy szerinte a fiatalokra kellene hagyni annak eldöntését, hogy milyen szolgálatot teljesítenek, de fontos a fiatalok szerepvállalása. A CDU – amelynek Weber is tagja – a hét elején tartott pártkongresszusán egyébként a „kötelező szolgálati év” mellett foglalt állást.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Töltődjön fel a Mandinerrel!

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:19
🍓 ️ ­­É­r­­­t­­é­k­­­e­­­l­­­d­­ ­­­a­ ­­­s­­­z­­­e­­x­­­i­­ ­p­­­u­­­n­c­­i­­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­𝟏­𝟖­­.­𝐅­𝐔­­𝐍
zatoicsi
2024. május 12. 13:50
Képzeljük el mondjuk ugyanezt 10 évvel ezelőtt egy Orbántól. Akkora taknyos büdös turhát horkantott volna fel a liberálbolsevik szarcsürhe, mint a Balaton.
KBA98
2024. május 10. 20:54
Menj az első sorba te szemét!
alexandrosz-2
2024. május 10. 19:48 Szerkesztve
Elsőként téged, meg a családodat zavarnálak a frontra mocskos geci! Utánad a bandád jönne polákostól, csehesől, francúzostól, beneluxostól, skandistól, balti csivavástól. Jó trágya lennétek az orosz földben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!