A finn miniszterelnök úgy döntött, hogy innentől nem érdeklik a menekültjogok

2024. május 20. 15:52

Minden Oroszországból érkező menedékkérőt automatikusan visszapattintanának, erőszakkal is, ha kell.

2024. május 20. 15:52
null

Nyitókép: Christine OLSSON / TT NEWS AGENCY / AFP

Vasárnap jelezte Petteri Orpo finn miniszterelnök, hogy a lacafacázást befejezték: az Euractiv beszámolója szerint olyan törvényjavaslat benyújtására készül a kormány, amely alapján Finnország a nemzetközi jog előírásaival szembemenve tartaná távol magától a migránsokat.

Ugyanis aki Oroszország felől, a finn-orosz határon átkelve próbálna menekültstátuszért folyamodni, azt automatikusan elutasítanák.

Finnország az Oroszországgal közös határát már tavaly lezárta, miután egyre több szír és szomáli kezdett el érkezni ezen az útvonalon. A finnek szerint Moszkva – akárcsak Belarusz a lengyel határon – mesterségesen alakít ki menekültválságot a határon.

A nemzetközi emberi jogok megsértését a kormánykoalíció azzal igyekszik mentegetni, hogy a törvényt időlegesen és korlátozottan alkalmazzák majd. A javaslat mindenesetre a héten a finn parlament elé kerül, ahol alkotmányosságát az alkotmányjogi bizottság vizsgálja majd. Miután sarkalatos törvényről van szó, a parlamentben öthatodos többséggel tud csak átmenni majd – így sikere közel sem garantált. 

Miután ez a jelenség – hogy ki, honnan és mikor érkezik Finnország határára – Oroszország kezében van, nem engedhetjük meg. Ki kell egészítenünk törvényeinket”

– indokolt újságírók előtt Orpo. Helyzetértékelését némiképpen árnyalja, hogy idén az orosz-finn zöldhatáron összesen 40 fő jutott át eddig, miután a határátkelők zárva vannak. Tavaly ugyanakkor 1300 menedékkérő kelt át a határon, s a finn vezetés attól fél, hogy ahogy az idő felmelegszik, számuk ismét növekedésnek indul majd. „Még mindig ezrek várnak Oroszországban a lehetőségre, hogy elérjék a finn határt” – mondta titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva Orpo.

A törvény egyébként az erőszak alkalmazását is engedélyezné a határrendészeti szerveknek a menedékkérők visszaküldése során,

ugyanakkor gyermekekre és fogyatékossággal élőkre nem terjedne ki a hatálya.

A finn szociáldemokraták még nem nyilatkoztak arról, hogy támogatják-e a törvényjavaslatot, először megvárnák a végleges verziót. Kristina Stenman diszkriminációellenes ombudsman viszont jelezte: aggasztó volna, ha Finnország többé nem vizsgálná a határaira érkezők menekültkérelmeit.

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. május 22. 11:53
Gondolom, ez a seggfej is tiltakozott a magyar határkerítés ellen...
a-gyar-2
2024. május 20. 21:40
Az egész "menekültjog" buli egy ipari méretű embercsempészés. semi más
mreinstand-2
2024. május 20. 21:04
Kicsit utánanéztem és találtam plusz információt: Finland shut its border with Russia last year to stop a growing number of arrivals from countries including Syria and Somalia, and accused Moscow of weaponising migration against it and the European Union, an assertion the Kremlin denies. Tehát az finn elnök attól fél, hogy putyin felfegyverzi a menekülteket és így (is) támadja Európát. A döntést még megvitatják és szavazásra bocsátják. Saját magam első kommentként az írtam, hogy abban az esetben támogatható, ha ideiglenes és korlátos a rendelet. A cikkben, amit találtam az alábbi hangzik el: “The draft law proposed by the right-wing governing coalition acknowledges that turning migrants back to Russia without processing their asylum applications would be in breach of Finland's international human rights commitments, but says its use will be temporary and limited.” Tehát a rendelkezés ideiglenes és korlátos. Ez a demokratikus gondolkozás.
Élő Éva
2024. május 20. 18:59
Amikor el kezd dőlni a dominó, amikor szembe jön a valóság. Nem csak Putyin, de Soros fedőnév alatt működő klán is emberi joggal élesített biológiai fegyvernek használja őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!