Felmérést végző intézet vezetője: mégsem vezet a Tisza Párt
Gulyás Mártonéknál magyarázkodott a 21 Kutatóközpont igazgatója.
Minden erejükkel próbálták magyarázni a Tisza Párt elnökének szavait Gulyás Márton vendégei.
Szakítani akar a gazdasági semlegesség politikájával Magyar Péter – ezt maga a Tisza Párt elnöke jelentette be pártja október 23-i rendezvényén, amelyet élőben követtek a Partizán stúdiójában.
Ezzel a Tisza vezére Orbán Viktor és a kormány törekvései reagált, a konnektivitásra, amelynek lényege, hogy mindenkivel kereskedni kell.
A Tisza vezére szerint azonban hazánknak nem semlegesnek kell lennie gazdaságilag, hanem barátinak és nem kompországnak kell lennie, hanem hidat képeznie.
Gulyás Márton erre irányuló kérdésére nem is tudtak igazán mondani a műsor vendégei, Magyari Péter, a Válasz Online újságírója egyszerűen azt mondta, hogy
ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.
Ezzel együtt azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió tagállamainak túlnyomó többsége bátran és kezdeményezően kereskedik Kínával, sőt az oroszokkal is.
Ruff Bálint, a Partizán politikai szakértője sem tudta, hogy mire gondolt Magyar, de szerinte a pártelnök elsősorban a kompország megszüntetésére utalt. Mint mondta, „hatalmas a különbség van a híd és komp között.”
Ezt is ajánljuk a témában
Gulyás Mártonéknál magyarázkodott a 21 Kutatóközpont igazgatója.
A Tisza Párt plusz kiadásokat feltételező költségvetési ötleteiről Magyari azt mondta, nagyjából mindegy, hogy ezek miből jönnek össze, mert Magyarország a modern államiságba alatt úgyis mindig többet költött, mint amennyi bevétele volt. Ő nem izgulna, hogy ez esetlese túlköltekezés miből lenne finanszírozva.
„Magyar azt mondta, hogy ezt és ezt megcsinálja és ennek innen van a fedezete.
Hogy ez igaz-e abból a szempontól, hogy ez tényleg annyi-e mint a másik, az mindegy"
– fogalmazott Ruff, aki szerint egyébként sem szükséges a magyar politikában előre benyújtani készen lévő költségvetési törvényeket.
A teljes adást itt nézheti meg: