Boris Kálnoky: Hazánknak meg kell próbálnia enyhíteni a németektől való függését!

(Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton)

Jens Spahn korábbi egészségügyi miniszter november 28-án érdekes ajánlatot tett: a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szívesen megszavazza a zöldekkel és a szocdemekkel a beszállítási láncokról szóló törvényt. Ez a törvény a vállalkozásokat arra kényszeríti, hogy saját költségükre vizsgálják meg, a külföldi beszállítóik betartanak-e egy sor emberi jogi előírást. Ez drágábbá teszi a termelést, és végső soron a polgárokat bünteti, mert magasabb árat kell fizetniük az erkölcsileg hibátlan termékekért.

Röviden: ez öngól Németország versenyképessége szempontjából. De nem is Spahn gazdaságpolitikai dimenziója az érdekes, hanem a pártpolitikai jelzés: a CDU a szocdemekkel és a zöldekkel kormányozna.

Február 23-án jön az előre hozott választás, miután a „liberális” Szabad Demokrata Párt (FDP) elhagyta a Németországi Szociáldemokrata Párttal (SPD) és a Szövetség ’90 – Zöldekkel alkotott koalíciót. Azóta utóbbi kettő kisebbségben kormányoz, de így is próbálkozik törvények elfogadásával, eredménytelenül. A CDU viszont csavar ezen: ő maga tesz le javaslatot, amivel átveszi a vezető szerepet, s az SPD-t és a Zöldeket nyerné meg partnernek hozzá.

Hogy miért? A legújabb felmérések szerint a CDU támogatottsága 32 százalékos, mögötte a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) 18 százalékon áll. Együtt ez 50 százalék, talán elég lenne egy középjobb kormányzathoz. Ezt azonban elutasítja a CDU. Az AfD-t a 15 százalékos SPD és a 12 százalékos Zöldek követi, mindenki más, az FDP és az idén feltűnt Sahra Wagenknecht-mozgalom – Értelem és Igazságosság (BSW) nevű formáció is 4 százalék alatt van, nem jutna tehát a szövetségi parlamentbe.

Valami még változhat februárig, de világosan látszik, hogy a CDU-nak mind az SPD-re, mind a Zöldekre szüksége van, hogy az AfD nélkül tudjon kormányozni.

A kereszténydemokratáknak látványos volt a visszatérésük a német politika vezető szerepébe. A legutóbbi, 2021-es szövetségi választáson 24 százalékot szereztek, ami 8 százalékpontos visszaesés 2017-hez képest. A kudarc után már azt kérdezték, ütött-e az utolsó órájuk. Vajon hány évnek kell majd eltelnie, hogy Angela Merkel tizenhat évnyi kormányzása után újra hiteles identitást építsenek fel? De most, csodák csodája, ismét a CDU a vezető erő.

Ennek oka természetesen a jelzőlámpa-koalíció katasztrofális politikája. Migráció, az energia-infrastruktúra szétverése (az atomerőműveket nemcsak bezárják, hanem leszerelik, majd fel is robbantják), gazdaságellenes szabályozói düh, vállalati csődök: az emberek a mindennapokban érzik a következményeket. A nép kívánsága az alapvető politikai változás, ezt tisztán lehet érezni.

De egy ilyen változás nem fog bekövetkezni: a CDU-t rákényszerítik arra, hogy olyan politikát képviseljen, amely összefér az SPD és a Zöldek elképzeléseivel. Nem lesz visszatérés az atomerőművekhez, nem lesz kemény migrációs politika sem. Ha az FDP bejutna a parlamentbe, és egy pragmatikusabb SPD-vel közösen lépne koalícióra a CDU-val, talán változhatna valami. De ez egyelőre nem látszik reális forgatókönyvnek.

Magyarország számára a német választás azt jelenti: fennáll a veszélye a német gazdaság további válságának, különösen az autóiparénak. 

A Németországgal való kapcsolatokat minél inkább a tartományok szintjén kell ápolni, ahol kevesebb a politika, és ahol a józanságnak több esélye van a párbeszéd során.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium média iskolájának vezetője