Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Negyvenhárom hegyimentő és egy helikopter várja indulásra készen, hogy változzanak a körülmények.

Két magyar túrázó rekedt az észak-szlovéniai Kamniki-Alpokban, a rossz időjárási viszonyok miatt fel kellett függeszteni a keresésüket, valamikor csak az esti órákban sikerülhet lehozni őket a hegyről — tájékoztatott a szlovén közszolgálati rádió.
A magyarok vasárnap tévedtek el a Kamniki-nyeregben, 1931 méter magasan, és az egyikük lába is eltört.

A mentésben 40 hegyimentő vett részt, de akciót az éjszaka folyamán az erős havazás, az erős szél és a lavinaveszély, valamint a közel nulla látótávolság miatt fel kellett függeszteni. Jernej Lanisek, a mentőcsapat vezetője arról tájékoztatott: amint az időjárás engedi, folytatják a mentést. Egy mentőhelikopter is készen áll a bevetésre – hangsúlyozta.
Lanisek hétfőn délben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a helikopter hétfőn kétszer is felszállt, de az erős széllökések miatt nem tudták megközelíteni a magyarokat.
A mentés hagyományos úton folytatódik tovább, és jelenleg 43 hegyimentő van a helyszínen.
Közel vagyunk, de estig biztosan nem fogjuk tudni kimenteni őket”
– hangsúlyozta.
Hozzátette: a speciális mentők telefonon tartják a kapcsolatot a két túrázóval, de a beszélgetések az akkumulátorok kímélése érdekében a legsürgősebb dolgokra korlátozódnak, és a térerő is gyenge.
A túrázók jelenleg a nehezen megközelíthető Kotliska-szurdok területén tartózkodnak, mintegy 1700 méteres magasságban. A körülményeket figyelembe véve valószínűleg mindketten hipotermiások, valamennyi alapvető ellátmány azonban lehet náluk – jegyezte meg.
A mentőszolgálat vezetője rámutatott, hogy ez volt az idei év egyik legnagyobb kihívást jelentő mentőakciója. Arra figyelmeztetett, hogy a túrázóknak először az időjárás-előrejelzést kell ellenőrizniük, mielőtt a hegyekbe indulnak, és a túrát képességeihez és készségeikhez kell igazítaniuk.
(MTI/Mandiner)
Nyitókép: Illusztráció. Fotó: Leonhard Niederwimmer képe a Pixabay -en.