Megszólaltak az oroszok Trump győzelme után
Dmitrij Medvegyev többek között kijelentette, „Trump halálosan utál pénzt költeni mindenféle csatlósra és idióta szövetségesre”.
„Várható, hogy D. Trump visszatérése felszítja a belső feszültségeket és a szembenálló táborok kíméletlenségét” – derül ki a közleményből.
Nyitókép: David Becker, Angela Weiss/AFP
Oroszország együtt fog működni az új amerikai adminisztrációval, amikor az „berendezkedik” a Fehér Házban, miközben szilárdan megvédi az orosz nemzeti érdekeket, és a különleges hadművelet valamennyi kitűzött céljának elérésére összpontosít – tudatta közleményben szerdán az orosz külügyminisztérium.
Feltételeink változatlanok és Washingtonban jól ismertek”
– hangzott az állásfoglalás.
A moszkvai külügyminisztérium közölte, hogy nincsenek illúzióik az Oroszországban jól ismert, megválasztott amerikai elnököt és az új összetételű kongresszust illetően, ahol a republikánusok kerülnek fölénybe. Az orosz diplomáciai tárca szerint az Egyesült Államok uralkodó politikai elitje pártállástól függetlenül ragaszkodik az oroszellenes alapállásához és a „Moszkva feltartóztatásának” irányvonalához.
Ez nem függ az amerikai belpolitikai barométer ingadozásától, „legyen szó akár az »Amerika az első« D. Trump és hívei általi értelmezéséről, akár a »szabályokon alapuló világrendről«, amelyre a demokraták »fixálódnak«”.
A közleményben hangot adtak álláspontjuknak, amely szerint a Fehér Házba négy év szünet után visszatérő
Trump győzelme az amerikaiak elégedetlenségét tükrözi mind Joe Biden kormányzásának eredményeivel, mind pedig a Demokrata Párt választási programjával szemben,
amelyet a hivatalban lévő államfő helyébe jelöltként „sebtében állított” Kamala Harris alelnök hirdetett.
Rámutattak, hogy a demokratáknak a liberális média támogatásával, adminisztratív erőforrásokkal élő, erőteljes propagandakampánya dacára Trump, első elnökségének tapasztalataira támaszkodva, a Fehér Ház globalista kurzusával szemben a tétet gazdasági és illegális migrációs kérdésekre tette fel, amelyek a választókat valóban foglalkoztatják.
Ilyen körülmények között az sem segített az uralkodó csoportnak megakadályozni Harris vereségét, hogy az amerikai demokrácia a közlemény szerint krónikus hiányosságokkal küzd, archaikus és ellentmond a közvetlen, tisztességes és átlátható választások korszerű normáinak.
Ezt is ajánljuk a témában
Dmitrij Medvegyev többek között kijelentette, „Trump halálosan utál pénzt költeni mindenféle csatlósra és idióta szövetségesre”.
Ez azonban a tárca szerint nem szünteti meg az Egyesült Államok polgárainak mély megosztottságát, a demokrata és a republikánus államok, valamint a „progresszív” és a hagyományos értékek támogatói közötti szembenállást.
„Várható, hogy D. Trump visszatérése felszítja a belső feszültségeket és a szembenálló táborok kíméletlenségét” – derül ki a közleményből.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hatalmas csalódás érte az európai politikusokat.
Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.
A független-objektív Politico szerint „megbocsátható”, hogy így mentheti ki egy „republikánus koncepciós perből” az adócsaló és drogfüggőként fegyvert vásárló Hunter Bident. Ám van egy kis bökkenő.
Zuckerberg korábban mindent bevallott, ugyanis úgy cenzúráztak, ahogy a demokraták kérték.
Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.