Nő kerül olyan posztra, amit korábban még sosem töltöttek be hölgyek – alakul a Trump-kabinet

2024. november 08. 07:04

Az Egyesül Államok 47. elnöke eddigi kampányfőnökét nevezte meg leendő fehér házi kabinetfőnökeként.

2024. november 08. 07:04
Republican nominee Donald Trump's victory speech in Florida

Nyitókép: Brendan Gutenschwager / ANADOLU / Anadolu via AFP

Donald Trump eddigi kampányfőnökét, Susan Summerall Wilest nevezte meg leendő fehér házi kabinetfőnökeként csütörtökön. A kedden ismét elnökké választott republikánus politikus 

ezzel hivatalosan is bejelentette adminisztrációjának első tagját.

„Susan Wiles segítségemre volt, hogy elérjem az amerikai történelem egyik legnagyobb politikai győzelmét, és központi szerepet játszott a 2016-os és 2020-as sikeres kampányokban is” – olvasható a Donald Trump kampánystábja által kiadott közleményben.

Több mint 40 éve a pályán van

„Susie kemény, okos, innovatív, széles körben csodált és tisztelt” – áll a közleményben, amelyben Donald Trump jól megérdemelt megtiszteltetésnek nevezte, hogy Susan Summerall Wiles-szal az Egyesült Államok történelmének első női kabinetfőnökeként dolgozhat majd együtt.

Susan Wiles politikai tanácsadóként dolgozik, aki az elmúlt több mint 40 évben számos politikai kampányban vett részt. 1980-ban, pályája elején, alacsonyabb beosztásban Ronald Reagan első elnökjelölti kampányában is közreműködött.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2024. november 08. 09:41
Az első Trump kormánynak az volt a hibája, hogy javarészt megtartotta az Obama adminisztrációt. Szívatták is rendesen Trumpot. Most ez másképp lesz.
5m007h 0p3ra70r
2024. november 08. 09:40 Szerkesztve
» Hillary Clinton bázisdemokrata 2024. november 08. 07:14 Jaj dE jÓ, nŐi tAnáCsaDó!.. Hihetetlen, amikor a narancsbirkáknak a progressziónak való behódolást« Ja. Végigtolt vele 3 kampányt, abból 2-t sikeresen, meg előtte 25 évet volta a pályan már. Nyilvan van egy “kis” politikai tapasztalata. Progresszió..balfasz..hööhö.. Wilesnak nagyon komoly kapcsolatrendszere van a kormânyzati szférában, több evtizedes tapasztalat politikai st ratégiák kidolgozásaban és állítólag profi válságmenedzser is. Mindenben magas szinten jártas, amiben egy kabinetfőnöknek szükséges. Ez messze nem progresszió, ez egy józan előrelató döntés.
Ehetős Odó
2024. november 08. 09:31
Helyes. Hogy a demcsi kvótalibák mit fognak emiatt körbegágogni, az irreleváns.
backsplash
2024. november 08. 08:15
Nagyon jó döntés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!