Ne legyünk annyira hülyék, hogy unalomból, kalandvágyból leváltjuk a működő rendszerünket egy nárcisztikus sültbolondéra – már megint

(Nyitókép: AFP)

Az oszmán birodalomban minden meghódított föld a szultáné volt. Ezekből a szpáhik használatra kaphattak birtokot, de azt az uralkodó bármikor visszavehette. Így a kedvezményezettek igyekeztek minél rövidebb idő alatt minél többet kisajtolni a területből,

Nem gondolkoztak hosszú távon, ellentétben például a magyar feudális földesurakkal, akik tudták, hogy javaikat gyermekeikre hagyják, ezért érdemes vigyázni jobbágyra, földre, halastóra, épületre.

hiszen a megbízás mindig rövid ciklusokra szól, és még azon belül is örökös a bizonytalanság a koalíciós partnerek szeszélyei miatt. Ritka, ha valakinek ilyen körülmények között hosszú távú víziói vannak, s nem a napi túlélés az egyetlen gondolata. Az ilyen politikusokból lesznek általában a nagyhatású államférfiak, akik a napi ügyek intézésén túl messzebbre is tudnak tekinteni. 

A római köztársaság végnapjaiban világossá vált, hogy a mediterrán birodalmat nem lehet évente újraválasztott tisztségviselőkre bízni. Caesar átvágta ezt a gordiuszi csomót, s bár ő még személyesen elvérzett, azért minden hibájával, gyengeségével és visszataszító mellékszálaival együtt a császársággal Róma kapott még ötszáz évet.

Ha a választók (nagyon nyilvánvalóan) mellé is nyúlnak, legközelebb vissza lehet csinálni az egészet.

Feltéve, ha azalatt nem omlott össze minden.

Trump visszatérése egyfajta korrekció.

mégis jobb volt úgy, ahogy Donald csinálta. Sajnálatos módon azonban így elvesztegettek (s mivel az USA világhatalom, hát mondjuk ki bátran: elvesztegettünk) négy évet.

 és nem eszkalálódik a közel-keleti konfliktus, nem talál egymásra Oroszország és Észak-Korea. A kezeletlen migráció nem rontja az életminőséget a tengerentúlon és nem jelent biztatást a hasonlóan gondolkodó európaiaknak. Nem ül tort az elmebetegség ilyen szinten Nyugaton, és kevesebb gyűrűzik be hozzánk is; nem Pressman a nagykövet az örökös beszólásaival és kapcsolataink rombolásával,

Az érzés persze nem ismeretlen: 2002-ben nálunk is egy jól működő kormányzat bukott el a soros választáson. Hiába volt nyilvánvalóan a miniszterelnökségre termett, karizmatikus vezetőnk, mégis beleszaladtunk egy nyolc évnyi zsákutcába, az ezzel járó önbizalomvesztett „merjünk kicsik lenni” világba, a gyorsan elkaszált jóléti rendszerváltásból kinövő életszínvonal-esésbe, „nem fog fájni” megszorításokba,

Igaz viszont, hogy ha nem tudjuk meg, mennyire alkalmatlan, ócska, erkölcstelen gazemberek ezek, talán nincs a 2010-es fényes visszatérés és az azóta is sorakozó kétharmadok. Lehet, hogy Trumpnak is kellett egy Biden, viszonyítási pontként meggyőzve az amerikaiakat: lehet ugyan a republikánusokat nem szeretni, de a demokratákra nem szabad az országot bízni.

Samu bácsiék földjén csak két ciklust vihet egy elnök, a mintákat mindig idegenben, és nem a magyar történelemben keresők föl is vetették ennek hazai meghonosítását, a kormányfőkre vonatkoztatva is. Csakhogy ami jól működik, azt minek lecserélni?

legyenek felismerhető, a többség akaratával és a nemzet érdekeivel egybeeső irányok. Minek leváltani egy bizonytalanra, csakhogy ezt felmutathassuk a demokrácia valamiféle érdemeként? Az igazán nagy korszakok mindig egy-egy sokáig hatalmon lévő vezetőhöz kapcsolódnak (kétségkívül negatívan is, lásd a Kádár-érát). A többpártrendszer nem tesz igazán jót a nemzeti egységnek; nem véletlen, hogy akik ezt kitalálták és erőltetik, úgy is állítják be, hogy szinte mindig fele-felére osszák vele a társadalmat, ahol két, szinte azonos erejű tábor viaskodik egymással –

Most tehát láttunk egy jó nemzetközi példát is, amikor a szabályozó mechanizmus visszavitte a rossz pályára állt vonatot a váltóhoz, ahol annak idején elkapcsolták; de vajon biztosak lehetünk abban, hogy mindig jóra fordul a helyzet? Ez különösen 2026 fényében válik érdekessé:

És aztán majd próbáljuk kiböjtölni azt a négy (vagy több?) esztendőt, amíg a kizökkent időt helyre tudjuk tolni. 

Ne játsszunk vele!

(Mínusz Taylor Swift, George Clooney, Alvin és a mókusok, a Csipetcsapat és Magilla gorilla.)

***