Kísértet járja be Brüsszelt: Weber ördögi tervvel buktatná meg Orbánt

2024. november 28. 13:18

Az Európai Néppárt elnöke nyíltan kijelentette, hogy ellenségének tekinti a magyar miniszterelnököt.

2024. november 28. 13:18
Manfred Weber, Magyar Péter.

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Manfred Weber állt élére a brüsszeli elit háborúpárti egységfrontjának – írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy fogalmazott, hogy az Európai Néppárt elnöke az Európai Parlament november 27-i bizottsági vitáján gyakorlatilag hadüzenetet küldött a nemzeti, szuverenista erőknek.

Sőt, azt is kijelentette, hogy a többi között Orbán Viktor és a lengyel PiS-t nem egyszerűen politikai ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinti.

Az is egyértelművé vált, hogy Weber az Európai Néppártban ülő szövetségese, Magyar Péter és a Tisza Párt támogatásával kívánja kikényszeríteni a kormányváltást hazánkban.

Manfred Weber további céljai

Manfred Weber a szerdai beszédében megköszönte az Európai Néppárttal együttműködő, többségében baloldali erőknek, hogy szavazataikat adták az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságra, amely így felállhat december elsején.

A Magyar Nemzet felhívta rá a figyelmet, hogy 

a háborúpárti Platform cooperation statement nevű paktum kapcsán Weber szintén a hangadó szerepét vállalta magára, amikor megerősítette az abban foglaltakat.

A Néppárt, a szociáldemokrata frakció, valamint a Renew által a minap közösen aláírt paktum lényegében a frissen amerikai elnökké választott Donald Trump fontosabb világpolitikai törekvéseit igyekszik megakadályozni, közük az ukrajnai háború befejezését. Nem meglepő, hogy

Manfred Weber a beszédében külön hangsúlyozta, hogy a dokumentum aláírói Ukrajna-pártinak tartják magukat.

A Platform Cooperation statement a migrációs paktum maradéktalan végrehajtását is szorgalmazza, de az aláírók azt a jogot is fenntartják maguknak, hogy a tagállamok megrendszabályozására a jövőben is bevessék a jogállamisági eljárásrendszert, amivel például a hazánknak járó uniós forrásokat tudják visszatartani.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2024. november 29. 15:45
Weber az egyik legaljasabb kêpviselő az EP-ben. Ezêrt is támogatja a tolvaj randalírozó, M.Péter mentelmi jogának megőrzésêt.
Welszibard
2024. november 28. 20:45
Manfred Weber inkább foglalkozzon a saját országa válságos helyzetével és ne akarjon más országok belpolitikájába Majdan módjára beavatkozni, mert ez ellentétes az EU alapszabályával.
atti64
2024. november 28. 20:20
ANYÁDAT BUKTASD MEG NÁCI PATKÁNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
patópál
2024. november 28. 20:02
"az aláírók azt a jogot is fenntartják maguknak, hogy a tagállamok megrendszabályozására a jövőben is bevessék a jogállamisági eljárásrendszert" Mi lenne ennek az intézkedésnek a jogalapja? Melyik EU-s szerződés tartalmazza, hogy kötelesek vagyunk egy nem-EU tagállam fegyverkezését támogatni? Csak úgy jogállamilag kérdem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!