A Politico birtokába került uniós dokumentum szerint Von der Leyen elnöki kabinetjének 12 tagja lesz, Kaja Kallas, az EU külügyi vezetőjének, illetve az öt ügyvezető alelnöki posztot is betöltő biztosnak egyenként 9 munkatársa lesz a saját kabinetjében – a 2019-es reform még 10 személyt tett lehetővé, 2024-től tehát egy munkatársi helyet megspórolnak. A fennmaradó húsz másik biztosnak pedig egyenként 6 kabinettag munkatársa lesz – ezen a téren nincs változás a korábbi szabályozáshoz képest.
Újdonság viszont az is, hogy
minden kabinetvezetőnek át kell esnie egy uniós ország által végzett biztonsági átvizsgáláson.
2019-hez hasonlóan Von der Leyen, Kallas és az öt EB-alelnök kabinetjében a 12, illetve 9 kabinettagnak legalább öt különböző tagállamból kell érkeznie, a többi biztosi kabinet esetében pedig három különböző országból – de az új szabály az, hogy
egy kabinetben legfeljebb két kabinettag származhat ugyanabból az államból,