Szánthó Miklós: Orbán Viktor Európa-tervvel, a baloldal kicsinyes Magyarország-becsmérléssel állt elő

2024. október 10. 08:16

A magyarországi globalista baloldal egyszerűen gondolattalan az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint.

2024. október 10. 08:16
null

Nyitókép: Fotó: Mandiner/Ficsor Márton

Az Európai Parlamentben az uniós magyar elnökség kapcsán lezajlott vita kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a mai politika leglényegesebb törésvonala a problémákat komolyan vevő szuverenisták és a szűklátókörű globalisták között húzódik. Ma is szembeötlő volt, hogy jóformán csak Magyarország miniszterelnöke rendelkezik stratégiai gondolatokkal Európa jelene és jövője kapcsán, így a migráció, a versenyképesség, az iparpolitika, a védelmi ipar vagy az ukrajnai háború ügyében – írta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Facebook-bejegyzésében szerdán. 

Közlése szerint ezzel szemben az uniós elit válasza mindig minden válságra - most is - az, hogy „több hatalmat Brüsszelnek”, és a saját hozzá nem értésükért másokat okolnak. A bizottság elnöke, a baloldali frakcióvezetők és Magyar Péter felszólalása az EU világpolitikai és gazdasági térben bekövetkező gyengüléséről való párbeszéd helyett személyeskedő, kicsinyes és a hazai parlamenti ellenzék intellektuális színvonalát is alulmúló vádaskodássá silányította az EP-vitát – ez is mutatja, hogy 

a brüsszeli és magyarországi globalista baloldal egyszerűen gondolattalan.

Ráadásul a „csavar” a történetben az, hogy a valóságot szem előtt tartó, patrióta szuverenisták értik meg helyesen Európa valódi gondjait és kínálnak rá megoldási stratégiákat, a folyamatosan „európaiságról” vizionáló globalista baloldal viszont a valódi kihívásokra tekintet nélkül kifejezetten káros javaslatokkal áll elő - ha egyáltalán vannak ilyenek: sajnos a „háborús erőfeszítések fokozása” az ukrajnai tűzszünet és béke elérése helyett példa erre.

Szóval, ha a dolgot őt magát nézzük, igazából a globalista brüsszeli elit az Európa-ellenes - és ennek következtében Magyarország-ellenes is: és bizony ennek a koalíciónak részese Magyar Péter is

– írta a főigazgató.

Ezt is ajánljuk a témában

Szánthó Miklós hangsúlyozta: az alapító atyák eredeti elképzelését, az EU-t a hazák hazájaként azonosító szuverenista álláspontot jól fejezték ki Orbán Viktor záró mondatai: "Keressük az Istent félő, s az emberek méltóságát védelmező, a kultúra, a tudomány, a szellem csúcsait ostromló Európát. Nem azért vagyunk tagjai az Európai Uniónak, mert olyan, amilyen, hanem azért, amilyen lehetne."

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abraka
2024. október 10. 11:11
Osztap_Bender 2024. október 10. 08:4 Kedves, jó Osztó Blender! Neked "elvtársság" ügyben nincs jogod másra mutogatni, hisz elvtársabb vagy minden elvtársnál! "Befolyás és tekintély" kérdésében meg érdemes lenne mögé pillantanod ezek forrásának! A mostani EP-többség nem Európa érdekeit képviseli, pedig egy oroszországos Európa szövetségesként is értékesebb lehetne a gazdájuknak, mint orosztalanítva, gyarmatként.
makapaka2
2024. október 10. 11:10
Ilyen hányingerkeltően szereplő baloldal ( A Néppártot, TIsza pártot IS ideértve)még nem volt az EP-ben, és a magyar Parlamentben.
sciohyper
2024. október 10. 10:52 Szerkesztve
"Orbán Viktor Európa-tervvel, a baloldal kicsinyes Magyarország-becsmérléssel állt elő" Kinek mire telik a tehetségéből és a szakértelméből...senki sem adhat mást, csak mi lényege...
Kétes
2024. október 10. 10:46
A tegnapi szürreális EP vitanaphoz az illett volna, ha a balosok Ilaria Salis főterrorista vezényletével eléneklik a Bella Ciao-t, amely hallatán Magyar Péter tangózni kezd Manfred Weberrel, majd miután forró búcsúcsókot váltottak, Petibohóc felkéri Ursulát is és lambadázni kezdenek, az ötkertes koreográfia szerint. Végül Peti elcseni Ursula telefonját, hogy átküldje az európai ügyészségnek a Pfizeres sms-eket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!