Hogyan fogják megmagyarázni, hogy ugyanaz a jog ami a palesztin kontextusban szent és sérthetetlen, a szíriai drúzokat már nem illeti meg?
Érdekes lesz majd követni az úgynevezett nemzetközi közvélemény reakcióját.
Döbbenetes dolgokat meséltek a túlélők.
Nyitókép: MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP. Illusztráció.
A Szabad Európának nyilatkoztak magyarok, akik túlélték az október 7-i tragikus eseményeket Izraelben.
„A színpadtól távol álltunk. Észrevettük, hogy hirtelen mindenki elkezd balra nézni. Kis villanásokat láttunk az égen.
Először nem gondoltuk, hogy bármi baj van. Amikor viszont meghallottuk a robbanásokat is, akkor változott meg minden. Egymásra néztünk, és úgy döntöttünk, hogy elindulunk”
– kezdi beszámolóját Annamária.
Az autóhoz közeledve megszólalt a légiriadó, aztán a Tel-Aviv felé vezető főútra már nem engedték fel őket, miután a rendőrség attól tartott, hogy a Gázából indított rakéták ott fognak becsapódni. Mellékutakon haladva egyszer egy rendőrautót láttak meg, de amikor közeledtek hozzá, meglátták, hogy az előttük lévő autóra a „rendőrök” tüzet nyitottak, méghozzá Kalasnyikovokkal.
Visszafordultak, és ekkor
„láttam a visszapillantó tükörben, hogy a rendőrnek öltözött terroristák tüzet nyitottak ránk”,
– idézte fel Annamária férje, az izraeli Amit.
Annamária először fel se fogta, mi történik, „az én agyam ott és akkor egyszerűen nem rakta össze, hogy a rendőr terrorista... azt sem gondoltam, hogy effektíve ránk céloznak, azt hittem, kereszttűzbe kerültünk, és csak gellert kapott lövedékek találják el az autót”.
Végül egy közeli katonai bázison találtak menedéket. Később egy sebesült katona és több más menekülő fesztiválozó is érkezett. A bázis környékén később „felfoghatatlan intenzitású” harc kezdődött,
amikor később elhagytuk a helyszínt az éjszaka közepén, akkor minden lépésünk hangos csörömpölés volt. Lenéztem, és láttam, hogy ameddig a szem ellát, tele van az út kilőtt töltényhüvelyekkel”.
A terroristák ostroma sikeres volt, behatoltak a bázisra, majdnem ahhoz a helyiséghez is eljutottak, ahol néhány négyzetméteren tizennégyen húzták meg magukat, köztük a magyarok is.
Ha a központi szobában nem balra indulnak, hanem jobbra, akkor mi lettünk volna az első ajtó a háromból”
– mondta Annamária, aki szerint „rettenetesen ijesztő volt a szobában velünk lévő, egy közeli falucskából származó beduinok arcát nézni... Lehetett látni rajtuk a rettegést, főleg az egyik lányon. Felmerült bennem, hogy ha ő – aki valamelyest ismeri a támadók kultúráját – ennyire reszket, akkor nekem mennyire kell félnem”.