Összevesztek Lengyelországon a német pártok

2024. október 21. 20:28

Lengyelország nem volt ott, ahol lennie kellett volna.

2024. október 21. 20:28

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Pénteken összeültek a nagyok, hogy megvitassák az emberiség előtt álló kihívásokat: Berlinben tárgyalt Joe Biden amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök Ukrajna „győzelmi tervéről” és a közel-keleti helyzetről. A német ellenzék vezető ereje, egyben Németország legnépszerűbb pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ugyanakkor hiányolt onnan valakit – számol be az Euractiv.

A CDU-nak nagy szívfájdalma volt, hogy párttársuk, Donald Tusk lengyel miniszterelnök nem kapott meghívást a négyoldalú találkozóra,

miközben az Ukrajnát leginkább támogató országok egyikéről, GDP-arányos katonai kiadások tekintetében az EU rekorderéről van szó. „Gondolt valaki arra, hogy meghívja Donald Tusk lengyel miniszterelnököt? Őt nem hívták” – hánytorgatta fel nyilatkozatában Friedrich Merz pártelnök, aki szerint így a tárgyalás „a régi Nyugat kellemes kávépartijára” hasonlított, s nem vette figyelembe az új geopolitikai valóságot. Norbert Röttgen veterán CDU-s politikus, többszörös pártelnök-jelölt és volt miniszter szerint Tusk hiánya „súlyos hiba” volt, hiszen „Kelet-Európában van háború, Berlinben mégis csak nyugat-európai vezetők találkoznak”.

A berlini kormány egy magas rangú képviselője az Euractiv szerint már a találkozót megelőző héten jelezte, hogy

Tuskot „praktikus okokból” nem hívták meg a találkára,

de ez nem probléma, mert kormányával „ügyek széles skálájával kapcsolatban rendszeres a párbeszéd”.

Tusk nem az egyedüli neves hiányzó: a találkozóra nem hívták Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt sem, akit emiatt hazájában szintén felkérdeztek.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. október 21. 22:54
Ha még nem esett volna le a tantusz a lengyel testvéreknél, és így folytatják, akkor ugyanúgy megkapják jutalmul azt az eseményeket mozgatóktól, amit más büntetésként. Ahogy eddig mindig, kivétel nélkül. Ráadásul a mintát is folytatják: félő, nyugatról és keletről egyaránt megkapja a sebét Lengyelország. Ideje felébredni!
sexykitty-5000121
2024. október 21. 22:31
🍓 ️ ­É­­r­­t­­é­­k­­­e­­­l­­d­­­ ­­a­ ­­s­z­­e­­x­­i­­ ­p­u­­­n­­­c­­i­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­.­­𝐗­𝟏­­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
NeMá
2024. október 21. 22:30
Tuskót szövetségese a "kisgazdák" igazán seggbe rúghatnák a rohadékot!
Akitlosz
2024. október 21. 22:14
Nem vesznek össze Lengyelországon a német pártok. Egyiknek sem kellenek a régi német területek. Kiállnak Lengyelország nemzetközileg elismert határi mellett. Ahogyan a magyarországi pártok is csak a magyarokat sirattatják Trianonért miközben kiállnak Ukrajna meg a többi területi egységéért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!