A lengyel külügyminiszter orosz „szabotázsakciókról” nyilatkozott – meg is lett a következménye!

2024. október 22. 18:50

Fokozódik a hidegháború.

2024. október 22. 18:50
null

Nyitókép: Handout/Anadolu via Getty Images

 Varsó a nyugat-lengyelországi Poznanban működő orosz konzulátus bezárásával válaszol a Lengyelországban és a szövetséges országokban az utóbbi időben történt szabotázsakciókra – jelentette be keddi sajtóértekezletén Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter – jelentette az MTI.

Sikorski szerint a szabotázsakciók, valamint a lengyel-fehérorosz határ destabilizálása és a kibertámadások a hibrid háború részét képezik.

A lengyel hatóságok által folytatott nyomozásra hivatkozva a miniszter Oroszországot nevezte felelősnek a Lengyelországban és a vele szövetséges országokban az utóbbi hónapokban történt szabotázsakciókért.

Ezért úgy döntöttem, hogy visszavonom a működési engedélyt az Oroszországi Föderáció poznani konzulátusa számára, annak személyzetét pedig nemkívánatos személyeknek nyilvánítjuk” – jelentette ki Sikorski.

A döntés nyomán „a legközelebbi napokon belül” bezárnák a poznani orosz konzulátust.

A külügyminiszter a Lengyelország és szövetségesei ellen folytatott hibrid háború beszüntetését követelte. Ellenkező esetben Varsó „fenntartja további határozott lépések jogát” – tette hozzá. Közölte azt is: a lengyel hatóságok újabb, orosz hátterű gyújtogatások szándékáról értesültek.

Ezt is ajánljuk a témában

A döntést a lengyel diplomácia vezetője azután jelentette be, hogy hétfőn a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban a nyugat-lengyelországi Wroclawban működő, amerikai tulajdonú festékgyártó üzem felgyújtására tett kísérlet kapcsán folytatott perről számolt be. Az ügyben meggyanúsított, januárban letartóztatott személy – egy ukrán állampolgár – beismerte, hogy az orosz hírszerzés utasítására cselekedett – közölte Sikorski a TVN24-ben.

A lengyel hatóságok az elmúlt hónapokban lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végrehajtott szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetésével.

Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője a keddi sajtóértekezleten elmondta: jelenleg mintegy 20 gyanúsított személy esetében zajlik több eljárás.

A szabotázsakciók miatt Lengyelország már május végén utazási korlátozásokat vezetett be orosz diplomatákra vonatkozóan, a nagykövet kivételével. A varsói nagykövetség munkatársai csak a fővárost is magában foglaló Mazóviai vajdaságban utazhatnak, a konzulok pedig kizárólag azokban a régiókban, ahol beosztásuk szerinti feladatukat látják el.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000122
2024. október 22. 20:58
🍓 ️ ­­É­­r­­t­­é­­­k­e­­­l­d­­ ­a­ ­­­s­­z­e­­­x­­i­­­ ­p­­­u­n­­­c­­i­­­m­­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­.­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­.­𝐅­𝐔­𝐍
Martell 2
2024. október 22. 20:51
Minek aprózzák el ? Zárják be az orosz nagykövetséget, aztán azok is kidobják őket Moszkvából. Nem fognak hiányozni az oroszoknak.
Obsitos Technikus
2024. október 22. 20:22
Almafáné háborús bűnös.
B_kanya
2024. október 22. 20:20
"bagoly-29 2024. október 22. 18:53 • Szerkesztve Tusk és Sikorski két libsi idióta, akik nem nyugszanak mig az oroszok nem koppintanak egyet a fejükre, ismét, mint már annyiszor! " Amcsi proxyk. Készülnek a harcra az utolsó lengyelig. Na de a románok se maradnak ki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!