A francia kormány fizetőssé tenné a belépést a Notre-Dame-ba – az egyháznak nem igazán tetszik az ötlet

2024. október 25. 08:35

A kérdést az állam és a katolikus egyház alapvetően másképp látja.

2024. október 25. 08:35
FRANCE - NOTRE DAME NEARS REOPENING

Nyitókép: Eric Broncard / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

 

Alig néhány héttel a 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház újranyitása előtt a francia kormány csütörtökön felvetette, hogy belépődíjat kellene szedni a katedrálisba látogató turistáktól, újjáélesztve ezzel a vallási örökség finanszírozásáról szóló vitát. 

A katolikus egyház nem támogatja az elképzelést.

A bevételek a kormány javaslata szerint egy, a vallási örökség megóvását célzó programba folynának be, és lehetővé tennék más vallási épületek helyreállításának finanszírozását. Ez azonban az egyház és az állam szétválasztására vonatkozó jogszabályokkal ütközik, és mindeddig az egyház elutasította.

Látogatónként mindössze öt euróval évente 75 millió eurót tudnánk összegyűjteni. A párizsi Notre-Dame megmentené Párizs és Franciaország összes templomát. Csodálatos jelkép lenne

– mondta Rachida Dati kulturális miniszter a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.

Bruno Retailleau belügyminiszter, aki Franciaországban a vallási ügyekért is felelős, azonnal támogatásáról biztosította kollégáját, példaként említve a Barcelonában még épülő Sagrada Família székesegyházat, ahol belépődíjat kell fizetni. Az egyházkerület azonban csütörtökön a templomok és katedrálisok ingyenességének elvére emlékeztet, amelyhez a franciaországi katolikus egyház továbbra is ragaszkodik. Az ingyenes belépést az egyház „küldetése” indokolja, miszerint „minden férfit és nőt feltétel nélkül és ezért szükségszerűen ingyenesen fogad” – írta közleményében az egyházmegye.

A párizsi Notre-Dame Európa egyik leglátogatottabb épülete, 2017-ben 12 millió látogatója volt, a december 7-re tervezett újranyitás után pedig évi „14-15 millióra” számít az egyházmegye. Az újjáépítési munkálatokat teljes egészében adományokból finanszírozták, amelyek a 2019. április 15-i tűzvészt követően érkeztek, összesen 846 millió euró, 150 ország mintegy 340 ezer adományozójától.

„Európában mindenhol díjköteles a belépés a legjelentősebb vallási épületekbe” – hangsúlyozta a francia kulturális miniszter, aki egyben a francia főváros 7. kerületének polgármestere is. Véleménye szerint „az EU-n kívülről érkező látogatóknak többet kellene fizetniük a múzeumokba szóló belépőjegyükért is, hogy finanszírozni lehessen a nemzeti kulturális örökség védelmét”.

A tűzvész előtt csak a Notre-Dame tornyai és a kripta látogatása volt díjköteles

Franciaországban az egyház és az államot szétválasztását szabályozó 1905-ös törvény tiltja az egyházi épületekbe való belépésre vonatkozó „adót” vagy „díjat”, ellentétben Olaszországgal. A francia állam 1905-ben a vallási célokra szolgáló épületeket állami tulajdonná nyilvánította, s vállalta fenntartásukat. Az eredetileg egyházellenes intézkedések, mint például a templom- és plébániaépületek államosítása mára a támogatás közvetett formájává alakultak át, ugyanis az épületek fenntartási költségeit alapvetően közpénzekből biztosítják. 

Az országban bejegyzett mintegy 50 ezer vallási épület közül körülbelül ötezer szorul sürgős felújításra, ezért Emmanuel Macron államfő 2023 szeptemberében egy országos adománygyűjtő kampányt indított egy pénzügyi alap létrehozására. A cél az, hogy négy év alatt legalább 200 millió eurót gyűljön össze, amelyet a kistelepülések vallási épületeinek felújítására fordítanának.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. október 25. 14:08
„Európában mindenhol díjköteles a belépés a legjelentősebb vallási épületekbe” Hol van ez? Nekem nem rémlik, hogy templomba belépődíjat szedtek volna.
Akitlosz
2024. október 25. 14:06
Tegyenek ki perselyt és akkor aki akarja támogatja önként! Abból is sok pénz jönne össze. Az nem sért se törvényt, se elvet.
sagirdilsiz-2
2024. október 25. 13:09
Van-e Magyarországon olyan nagytemplom, ahol a szertartások kivételével nem szednek belépő díjat?
sagirdilsiz-2
2024. október 25. 13:08
Marokkói apuka, algériai anyuka,------Rachida Dati (Arabic: رشيدة داتي) a francia kulturális miniszter javaslata. (La ministre de la Culture Rachida Dati souhaite effectivement placer à 5 euros le prix d'entrée de la cathédrale Notre-Dame de Paris pour les touristes.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!