A lap megjegyezte, hogy az amerikai törvények tiltják, hogy az elnökök két ciklusnál többet töltsenek be, így Trump várhatóan 2028-ban akkor sem indulhat, ha most nyer.
A BBC arra is felhívta a figyelmet, hogy az egykori ingatlanmogul a kampány során ritkán szólt a választás elvesztésének lehetőségét, gyakrabban tüzelte fel támogatóit beszédekkel és a közösségi médiában közzétett bejegyzésekkel, amelyekben a választásokon való győzelmet ígérte. Azonban most négy napon belül ez a második alkalom, hogy megemlítette a vereség esélyét.
Több fontos kérdésben Trumpnak áll a zászló
A lap összeállításának végén idézte az NBC vasárnap közzétett felmérését, mely szerint Harris öt százalékpontos előnnyel vezet Trump előtt az Egyesült Államokban.
A közvélemény-kutatás azonban más felmérésekhez hasonlóan azt sugallta, hogy a republikánusok jelöltje egyértelmű előnyben van a választók körében olyan fontos kérdésekben, mint a gazdaság, a megélhetési költségek vagy a bevándorlás terén.