Legerősebb szövetségese szólt oda Putyinéknak: „eszetekbe se jusson atomfegyvert használni!”

2024. szeptember 03. 09:28

A Kreml jelezte, hogy felülvizsgálják nukleáris hadviselési doktrínájukat, Kína nem örül.

2024. szeptember 03. 09:28
null

Nyitókép: Alekszandr Zemljanyicsenko

„Kína többször is határozottan kijelentette, hogy nukleáris fegyvereket nem szabad használni, egy nukleáris háborút pedig minden erőnkkel el kell kerülni” – fogalmazott Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy pekingi sajtótájékoztatón. Ning az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Rjabkov szavaira reagált, aki még vasárnap fogalmazott úgy, hogy „világos elhatározás” született arról, hogy felülvizsgálják Oroszországban a nukleáris hadviselési doktrínát, azt mondta, ez a nyugati államok ukrán konfliktusban mutatott „eszkalációjával” áll kapcsolatban. 

A kínai fél hozzátette: 

a „jelenlegi helyzetben minden érintettnek hideg fejjel és nyugodtsággal” kell eljárnia, az esetleges kockázatokat pedig dialógussal és egyeztetésekkel kell csökkenteni.

A szóvivő emlékeztetett: Oroszország volt egyike azon országoknak, melyek 2022 januárjában, egy hónappal az ukrajnai invázió előtt aláírtak egy határozatot arról, hogy semmi esetre sem szabad nukleáris fegyvert használni, atomháborút vívni más országokkal.

(via Newsweek)

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nzoltan-818
2024. szeptember 03. 12:29 Szerkesztve
A kínai külügyminisztérium szóvivője a nyilvánvaló protokolláris szöveget mondja, mert ez a dolga. Egy több ezeréves kultúrnép képviselője nem állhat nyíltan háborús uszítónak, mint Borrell, a konkviszkádor ivadék. De hogy mit gondolnak és mit tennének adott esetben a kínaiak...az már egészen más kérdés! Különben alapigazság, hogy minden fegyvert azért fejlesztenek és gyártanak, hogy szükség esetén azt használják is és aki birtokolja azokat, annak kezében a döntés joga és felelőssége.
Válasz erre
5
0
obakapimaki
2024. szeptember 03. 11:16
Túl azon, hogy ilyen szóhasználat, mint ami a kattintásvadász "cikk" címében olvasható, a normális országok diplomáciájában elképzelhetetlen, (nyilvánvaló, hogy a terrorista usa és vazzalusai nem értendőek bele a normalis halmazban.) tehát, nagyon távol állt ettől a mondanivaló, soha nem szabad elfelejteni, hogy a történelem során, kizárólag az usa nevű terorrszervezet elmebeteg, tömeggyilkos állat "vezetöi" vetettek be és szándékoznak bevetni atomfegyvert, rájuk jellemző módon, civilek ellen. Ez mindennek a kulcsa, valamint az, hogy ezt az elmebeteg, tömeggyilkos hordát, kizárólag az Orosz Föderáció fegyveres ereje tartja vissza a további hasonló cselekményektől..
Válasz erre
2
0
RasPutin
2024. szeptember 03. 11:12
Ezt a sajtónak tették ki. Sokkal keményebb lehetett ami a valódi diplomáciai vonalon ment Moszkvának. Majd látható lesz Medvegyev beszólásaiban is.
Válasz erre
0
4
Unknown
2024. szeptember 03. 09:45
Kína még mindig nem érti. Fosnak a jólétük miatt, de nem veszik észre, hogy a létük a tét. Mellesleg meg az oroszok pont leszarják ki mit mond, ha úgy érzik akkor bevetik és ez csak válasz lesz!
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!