Valami nagy baj van a németeknél: két katonai bázist is azonnali hatállyal lezártak

2024. augusztus 14. 18:54

„Nyomós ok van arra, hogy komolyan vegyük a mostani ügyet” – mondta egy magas rangú német tisztviselő.

2024. augusztus 14. 18:54

Nyitókép: HENNING KAISER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Szabotázsakció miatt be kellett zárni legalább egy légibázist Németországban, a Deutsche Welle szerint csak egy, a kölni reptér melletti bázist kellett bezárni, míg a Visegrád24 szerint két katonai támaszpontot érintett a támadás. A kölni katonai létesítményben 4300 katona és 1200 civil dolgozik, úgy tudni, hogy a vízhálózatot támadták meg, a csapvizet szennyezték be a szabotázsakció keretében. 

A DW szerint a Köln-Wahn katonai bázison tárolják azokat a katonai gépeket is, amelyeket Olaf Scholz német kancellár használ az utazásaihoz. 

Az ügyet még a Spiegel robbantotta ki, amelyik megszerezte a hatóságok azon felszólítását, amelyben arra kérték a bázis dolgozóit, hogy ne igyanak a csapvízből, továbbá sérüléseket találtak a katonai támaszpontot védő kerítésen. A rendőrség és a katonai hírszerző ügynökség is vizsgálja a bűncselekményt, a hatóságok nagy területet lezártak, a laktanyába se be, se ki nem lehet menni. 

Minden okunk megvan arra, hogy ezeket az intézkedéseket megtegyük, komolyan vesszük az ügyet”

– mondta a Berlinben található parancsnokság egyik szóvivője. 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rocktoberi-2
2024. augusztus 15. 04:53
Beveszi ezt a béna mesét valaki?
Unknown
2024. augusztus 15. 03:01
“ szintetikus 2024. augusztus 14. 18:58 Nem szabad megosztani katonai titkokat olyan vezetőkkel, akik nyíltan az oroszok csatlósai és nincs ilyen probléma. Tudjátok kire gondoltam. ;)” Rákérdezek: anyádra?🤣😂
nagymester-b-2
2024. augusztus 14. 22:36
Hát hogyne, gondolom a lyuk a keritésen putyin alakú volt....
diodoro3
2024. augusztus 14. 21:31
Szabotazs a lonak a faxat!! Baxtak karbantartani 40 eves vizhalozatot es szepen beszennyezodott az evrsz kulonos tekintettel a melyfurasu kutra es a csatlakozo vizmure. Egyebkent az hogy kertek hogy ne igyanak a csapvizbol nem utal nagy szennyezesre. Rutin eljaras minden olyan javitas utan ami ivoviz halozat megbontasaval jar egeszen addig amig a vizmintat ivasra alkalmasnak nem minositi egy labor Kezet lehet mosni nagy baj nincs Hulye nemet komcsik a felelosseg elkenes miatt emlegetnek szabotazst. Kesz otvenes evek NDK
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!