Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
Az egyik iszlámszakértő szerint a közösség a saría bevezetését szeretné elérni Európában.
A nyitókép illusztráció. Fotó: MARKUS SCHOLZ / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A héten péntektől vasárnapig ünneplik a „Jalsa Salana”-t, az „Ahmadiyya Muslim Jamaat” közösség éves közgyűlését, amely Európa legnagyobb muszlim összejövetele.
A rendezvényre mintegy 50 ezer muszlim látogat el a németországi Mendigbe
– írja a Bild.
Ezzel kapcsolatban Susanne Schröter iszlámszakértő a Bildnek leszögezte: „a csoport békés, saját pénzéből él, de nagyon elkötelezett missziós tevékenységet folytat.” A Frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem Frankfurti Globális Iszlám Kutatóközpontjának vezetője szerint annak ellenére, hogy a követők betartják az európai országok törvényeit,
meg vannak győződve arról, hogy végső soron a saría az, amit a muszlimoknak be kell tartaniuk.
A Hamász-mészárlás után azt tapasztaltam, hogy nagyon Izrael-ellenesek, sőt antiszemiták” – fogalmazott.