Taylor Swift elárulta, mit érzett a terrorveszély miatt lemondott koncertjei miatt

2024. augusztus 22. 16:40

Az amerikai énekesnő első alkalommal beszélt a meghiúsult terrortámadásról, amely megzavarta rekordot döntő koncertkörútját.

2024. augusztus 22. 16:40

Nyitókép: Robyn BECK / AFP

Taylor Swift elmondta, hogy a meghiúsult terrortámadás, amely miatt három ausztriai koncertet kellett lemondania, „újfajta félelemmel” és „óriási bűntudattal” töltötte el, amiért rajongók ezrei maradtak le a fellépéséről – írja a Politico

Ezt is ajánljuk a témában

A 34 éves énekes-dalszerző az Instagramon közzétett bejegyzésében törte meg a hallgatását az incidensről, néhány nappal azután, hogy kedden Londonban befejezte „Eras” című teltházas turnéjának európai szakaszát.

„Londonban színpadra lépni az érzelmek hullámvasútja volt” – írta Swift a bejegyzésben, majd úgy folytatta: „Az, hogy a bécsi koncertjeinket törölték, lesújtó volt. A lemondások oka újfajta félelemmel és hatalmas bűntudattal töltött el, mert olyan sok ember tervezte, hogy eljön azokra a koncertekre”

Az énekesnő hozzátette: 

„De nagyon hálás voltam a hatóságoknak is, mert nekik köszönhetően koncerteket és nem életeket gyászoltunk”.

Mint ismert, augusztus elején törölték Taylor Swift három bécsi koncertjét, miután letartóztattak két gyanúsítottat, akik állítólag terrortámadást terveztek. A lemondásra órákkal azután került sor, hogy az osztrák szövetségi és tartományi rendőrség letartóztatott egy 19 éves férfit, aki állítólag hűséget fogadott az ISIS-nak. A tisztviselők szerint mindkét férfi az interneten keresztül radikalizálódott, és állítólag konkrét és részletes tervekkel rendelkeztek arról, miként hajtsanak végre egy támadást. Több célpontjuk is volt, amelyek között szerepelt a pop sztár koncertje is. 

***

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
q-q-ri-q
2024. augusztus 26. 18:29
Ki kellett volna állnia a színpadra. Nyíltan támogatja azokat a döntéshozókat, akiknek köszönhetjük ezeket a jelenségeket. Nem azért hálás, hogy nem halt meg senki, ezt telibeszarja, csak a saját picsáját védi. Lehet, hogy nagy énekes, erről nem tudok nyilatkozni, de mint ember: nulla.
2024. augusztus 22. 21:06 Szerkesztve
Nekem meg Suzuki Swiftem is volt..
pirip8csfalva
2024. augusztus 22. 17:32 Szerkesztve
Ez neked is köszönhető te libsi kurva,mert te és a fajtád pont azt a fajta politikát támogatjátok több millió dollárral aminek köszönhetően Amerikába és Európába is özönlenek az illegális migránsok..Aztán ,ha felrobbantanak ,vagy tömegeket gyilkolnak le akár egy koncerten is mint a tiéd, ne nyavajogj...Ezt akarjátok mindenhol, kevés sírni azután miután ártatlan embereket ,nőket ,gyerekeket ,férfiakat öltek meg a retkes muszlimjaid ....
zsocc44
2024. augusztus 22. 17:03
Jó, de ki ez a Szabó Szvift(ez is milyen női név)?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!