A több mint tízezer ember sérelmére elkövetett emberölésben való bűnrészességgel vádolt Irmgard Furchner ellen 2022. december 20-án emeltek vádat.
Ő volt az első polgári alkalmazott, akit egy náci koncentrációs táborban elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el.
A tények elkövetése idején, 1943 és 1945 között, 18-19 éves korában Irmgard Furchner Paul-Werner Hoppénak, a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője.
Az ítéletben a bíróság „elképzelhetetlennek” mondta, hogy „a vádlott semmit sem vett észre” abból, ami a táborban történt. A Danzig (ma Gdansk) közelében fekvő stutthofi táborban mintegy 65 ezer ember halt meg.
Németországban az elmúlt években folytatták az egykori háborús bűnösök utáni kutatást. Legutóbb, 2022 júniusában a Berlintől északra fekvő Sachsenhausen koncentrációs táborának 101 éves őrét ítélték el ötévi börtönre.