Egyetlen közös cél lebeg az összes román politikus szeme előtt

2024. augusztus 27. 12:57

Pártállásuktól függetlenül sikerült közös nevezőre jutniuk a román honatyáknak.

2024. augusztus 27. 12:57
null

Nyitókép: JUSTIN TALLIS / AFP

Moldovának az Európai Unióban a helye, integrációs törekvései megvalósításában számíthat Románia támogatására – hangoztatták pártállásuktól függetlenül a román vezetők kedden, Moldova nemzeti ünnepén, a volt szovjet tagköztársaság 1991-es függetlenségi nyilatkozatának 33. évfordulóján.

A második mandátuma végéhez közeledő jobboldali Klaus Iohannis államfő az X közösségi hálón közzétett üzenetében rámutatott:

Moldova része az európai családnak, Románia pedig stratégiai támogatást nyújt számára az élet minden területén

ahhoz, hogy európai uniós csatlakozási célkitűzése megvalósuljon.

Az államfő volt pártját, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető Nicolae Ciuca szenátusi elnök Facebook-üzenetében rámutatott: Chisinau több mint három évtizede vette saját kezébe sorsa irányítását, és bár most is számos „Moszkvából eredő kihívással” szembesül, elkötelezte magát az európai integráció mellett, és intézményei sikeresen ellenállnak az „orosz beavatkozásnak”.

Az elnökválasztáson induló Ciuca szerint Kelet-Európa országai számára az Európai Unióhoz történő csatlakozás a jólét és fejlődés egyedüli garanciája, és Bukarest támogatja a „Prut határfolyón túli testvéreit” integrációs céljaik elérésében. Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök arról biztosította a chisinaui vezetőket, hogy Románia mindig élen fog járni Moldova támogatásában: erről politikai konszenzus van a román pártok között.

Ugyanazt a nyelvet beszéljük, közös a történelmünk és kultúránk, és a sajátunkkal azonos biztonságos, jóléti, demokratikus jövőt kívánunk Moldovának a közös európai családban”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében az államfői tisztségre szintén pályázó román szociáldemokrata politikus. Ciolacu szerint Moldovának az Európai Unióban a helye, és kifejezte reményét, hogy ezen meggyőződését a – moldovai elnökválasztás első fordulójával egy időben tartandó – október 20-i moldovai népszavazás eredménye is meg fogja erősíteni.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. augusztus 27. 18:30
Jobban járna Romái, ha maga venné fel Moldovát. Ha Moldova csatlakozik z EU-hoz, akkor már nem lesz miért Romániához csatlkoznia.
nemecsekerno_007
2024. augusztus 27. 16:17
Bácskai Bicska ••• 2024. augusztus 27. 13:08 • Szerkesztve ,,Tudnék még magyar párhuzamot…,, Jó helyen keresgélsz, remélhetőleg a külügy rajta van az ügyön.
Haramia
2024. augusztus 27. 14:45
Akkor mégiscsak revízió? Ezt kívánják a román "testvérek"? Nekik legyen mondva.
tikkadt-szocske
2024. augusztus 27. 14:20 Szerkesztve
Nincs olyan román, aki ne segítené, és ne tekintené a nemzet szerves részének a határon túli románokat. A magyar baloldal epe-vese-szív és gyomorgörcsöt kap egyszerre, ha Orbán segíti a határon kívül rekedt magyarokat. Gyalázat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!