Minden magyar számít: idén is indul a Kőrösi és a Petőfi Program

Fotó: Földházi Árpád

Még július 14-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programba, amelyek keretében a Nemzetpolitikai Államtitkárság 

A Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) és a Petőfi Sándor Program (PSP) fontos nemzetpolitikai programok. A KCSP 2013-ban, a Petőfi 2015-ben indult. Mindkettőnek az a célja, hogy azokat a magyar közösségeket, amelyek meg akarják őrizni vagy erősíteni magyar identitásukat, támogatni tudjuk ebben. 

„Ezért indítottuk el ezt a két programot: a Kőrösi a világ magyarságának szól, a Petőfi pedig a Kárpát-medence szórványmagyarságának segítésére irányul” – fogalmazott a Mandinernek Potápi Árpád János államtitkár.

Hozzátette: 

Hol tudják a diaszpórában vagy szórványban élő személyek megélni a magyarságukat? A családon belül, az egyházon belül és a magyar szervezeteken belül. Kifejtette: „Sokszor találkozunk azzal, hogy ha a diaszpórából látogatnak haza gyerekek Magyarországra, elámulnak azon, hogy itt mindenki magyarul beszél. Tudják, hogy van ilyen, de amíg nem tapasztalják meg személyesen, addig hiszik is meg nem is, mert ők kisközösségben élik meg a magyarságukat. Ott is csak akkor tudják megélni, ha tudunk segítséget nyújtani.”

Mit mondta: a Kőrösi és a Petőfi program keretében elsősorban a gyerekekre és a fiatalokra építenek, hisz magyar gyermekek és fiatalok nélkül nincs magyar jövő. A diaszpórában mintegy 2-2,5 millió magyar él Kanadától Új-Zélandig, s számunkra mindnyájan fontosak. 

Az államtitkár szerint sokan szeretnének újrázni, visszamennének a közösséghez, ahol eddig is segítettek. De számítanak új pályázókra is. Összesen 125 hely van, 18 év az alsó korhatár, felső korhatár nincs. Volt már 65 év feletti ösztöndíjas is, aki kiváló munkát végzett. Nem az életkor számít, hanem az, hogy miként fordulnak oda az emberekhez. A Petőfi program célországai között öt ország, a Kőrösi program esetében – amelynél most csak az északi féltekére hirdettünk pályázatot – 26 ország szerepel – jegyezte meg Potápi Árpád.  

Az új országok között van például Bulgária, de Ciprus és Dánia is az újabb célterületek közé tartozik. Dánia tipikusan az az ország, ahová nem végleges letelepedés céljával mennek ki magyarok, tehát nem hagyományos diaszpóráról beszélhetünk. Az ide költözők pár évig kívánnak maradni, ennek az időszaknak az áthidalásában kell nekik segíteni.

Potápi a Mandinernek kifejtette: „elsősorban olyan személyek jelentkezését várjuk, akik közösségi emberek. Akik szeretnek emberekkel, gyermekekkel foglalkozni. Nagy számban van szükség néptáncosra, népdalénekesre, de a hétvégi magyar iskolában is tudni kell segíteni az oktatásban, a hagyományőrzésben, segíteni kell megszervezni a nemzeti ünnepeket, társadalmi eseményeket. Nem tudósokra van szükségünk, hanem olyanok személyekre, akik nem csak elvi szinten segítenek, hanem kétkezi munkával is kiveszik a részüket egy ilyen szervezésből.”

Mint mondta: „Azt látjuk, hogy 

Eddig több mint ezer ösztöndíjas vett részt a programban, nem túlzás kijelenteni, hogy ők a nemzetpolitika iránt egy életre elkötelezettek lettek. Amit érdemes még tudni, hogy a fogadó szervezetek köre sem állandó, számítunk újabb és újabb fogadószervezetekre, akik igényt tartanak ösztöndíjasra. Ők ugyanúgy elektronikusan tudnak jelentkezni a kulhonimagyarok.hu honlapon, mint az ösztöndíjasok.”

Várják tehát július 14-ig mindazoknak a magyar nemzet iránt elkötelezett személyeknek a jelentkezését, akik szívesen eltöltenének kilenc hónapot egy magyar közösségnél a diaszpórában vagy a szórványban, és úgy érzik, van olyan tudásuk, tapasztaltuk, amivel ezeket a közösségeket segíteni tudják magyarságuk megőrzésében.

A Mandiner megkeresett két ösztöndíjast is, Fábián Zoltánt és Tifán Sárát.

Fábián Zoltán Gömörpéterfalván szolgált, ahol épült egy közösségi ház, amit támogatott a Nemzetpolitikai Államtitkárság. De „ezen kívül sok más feladat is volt. Iskolákba jártam, közösen énekeltünk, és a cél az volt, hogy a magyarok magyar iskolába írassák a gyermekeiket. A Felföldi Dalia Iskolában Kopecsni Gábor harcművész volt a mentorom, aki azt fogalmazta meg, hogy a hagyomány nem muzeális néprajzi dokumentáció, hanem az ősökhöz kapcsolódó, ma is élő kultúraként erősítse a magyar nemzeti identitást. 

Ez kulcsfontosságú: megszólítjuk a fiatalokat a saját nyelvükön. Zenészként elsősorban játékosan, népdalokat tanulva segítettem őket. Az elszakított területeken más magyarnak lenni, meg kell érte küzdeni, félteni kell, s tudják, milyen elveszíteni. Megalakítottuk a Barkósági Hazajáró Egyletet, s van másik három szervezet is. Őszre az a célunk, hogy olimpikonokat hívjunk el. Szervezünk, plakátokat készítünk, s minden más feladatba is belefolyok, ha fűteni kell a közösségi házban, akkor fát vágok Az iskolai projekt saját elképzelés, amibe bevontam a mentoromat is. Voltunk Zoboralján több .iskolában: bemutattunk egy dalt, majd Gábor bemutatott egy fegyvert, s ezt tettük meg hatszor.”

A Petőfi Program Fábián Zoltán szerint egy üzenet a külhoni magyarság felé, az én esetemben a gömöri magyarság felé, hogy nincs egyedül, és számíthat az anyaország erkölcsi, anyagi, emberi jogi és kulturális támogatására. Egy petőfis feladata az, hogy ezt az üzenetet úgy közvetítse, hogy ezt a helyi magyarság meg is érezze.

Tifán Sára a kanadai Hamiltonban v olt öszöndíjas, de eleinte Torontóban is szolgált két szervezetnél. Mint kifejtette nekünk: „A hamiltoni magyar iskola, a magyar cserkészek, a magyar egyház teljes harmóniában működik, ezekben dolgoztam. A magyar iskolában a keddi tanításokba segítettem be, illetve az ünnepek megrendezéseiben. A cserkészeknél pénteken volt a foglalkozás, ahol belekezdtem egy közösségépítő programba a vezetők korosztályának, ennek a neve Csekép. Ez egy foszlány volt, lényeg a táborok, a hétvégék, az évi három cserkészebál megrendezése és levezetése volt, átfogtam a teljes szervezési ívet. Az egyház az idősebbeket mozgatja meg, próbáltam behúzni a fiatalokat, csak ezért megtanultam gitározni, és rendeztünk betlehemezést, a nagy esemény az évvégi elsőáldozás volt a katolikusoknál. Év közben gyermek-igeliturgiákat tartottam. Sok egyházközségi ebéd volt, vagy épp vásárokat rendeztünk. 

 Azoknak ajánlom, akik kíváncsiak, szívesen szolgálnak közösségben, felfedeznék magukat és segítenének a világ magyarságának!”