Ciánnal mérgeztek halálra amerikaiakat Thaiföldön

2024. július 18. 18:33

Egy elszámolási vita lehetett a háttérben, nem akárhogyan végeztek az üzlettársakkal az elkövetők.

2024. július 18. 18:33
null

Nyitókép: képernyőfotó CNN 

Hat ember, köztük két amerikai állampolgár holttestét találták meg egy luxusszálloda szobájában Bangkokban, miután több mint 24 órával a kijelentkezési határidő után sem jelentek meg – számol be a CNN

Valószínűleg ciánnal mérgezett teát vagy kávét ittak; az ügy hátterében elszámolási vita állhat.

A rendőrség három férfi és három nő holttestét, valamint érintetlen ételt és fehér porral szennyezett csészéket talált a helyszínen. Az ajtó belülről volt zárva, de egy hátsó ajtó nyitva maradt. Az elhunytak között két vietnámi-amerikai és négy vietnámi állampolgár volt, közülük egy házaspár. 

A hatóságok eleinte egy hetedik személyt kerestek, de később úgy vélték, hogy az egyik elhunyt mérgezte meg a többieket ciánnal.

A rendőrség ciánt talált a szobában lévő bögrékben és csészékben, valamint legalább egy elhunyt vérmintájában. A nyomozók szerint a csoport különböző időpontokban érkezett Thaiföldre, és külön szobákat foglaltak, majd az egyiküknél találkoztak és ételt rendeltek a helyszínre.

A rendőrség vizsgálja, hogy az áldozatokat meggyilkolták-e vagy maguk vetettek véget az életüknek, de inkább az előbbi felé hajlanak.

A bangkoki helyettes rendőrkapitány szerint a mérgezés valószínűleg személyes ügyhöz kötődött, és nem szervezett bűnözéshez. Az egyik áldozat rokona szerint, az egyik elhunyt befektetési ügynök volt és a többi áldozat pedig befektető. Az üzlet azonban nem ment jól, ezért találkoztak Thaiföldön.

Az amerikai külügyminisztérium és a vietnámi kormány közölte, hogy együttműködnek a thaiföldi hatóságokkal az ügy kivizsgálása érdekében. 

A CNN videós beszámolója itt tekinthető meg angol nyelven:

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2024. július 18. 20:49
A hatból mindössze kettő volt amerikai, de az is vietnami, csak USA útlevele volt.
sersem
2024. július 18. 19:05
Ciánnal nem lehet megölni hat embert. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha mind ugyanabban az időben isznak.
Obsitos Technikus
2024. július 18. 19:05
Minek mentek oda..
FeketeFehér
2024. július 18. 18:43
Vietnámiak voltak azok az "amerikaiak".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!