Az orosz kihívás meg sem történik, ha nem bontják meg a legbelsőbb orosz vörös vonalakat

Nyitókép: Vlagyimir Putyin és Barack Obama 2016-ban (Fotó: AFP / Sputnik / Alexei Druzhinin)

„Az eszkalációs spirált bármelyik oldal és bármelyik válságzóna beindíthatja, az első világháború is indulhatott volna más körülmények között. A tüzek ott voltak sok helyen, ma is ott vannak. A főbb szereplők között minimális a bizalom, és hiába vannak jelentős gazdasági összefonódások, érdekek, illúzió azt gondolni, hogy a gazdaság határozza meg a politikát. Jelentős gazdasági, sőt az uralkodó házak és elitek között családi összefonódások voltak 1914-ben, ez nem akadályozta meg a háborút. Ebben az értelemben egyébként a mai világ kevésbé integrált, mint a száz évvel ezelőtti – sokkal kevesebb köze van a kínai vagy orosz elitnek az amerikaihoz és európaihoz, mint az orosz, osztrák-magyar, brit vagy német uralkodó családnak és felsőbb osztályoknak volt egykor egymáshoz.

A politikát, a nagystratégiát ideológiák, történelmi percepciók, félelmek, de részben akár egyéni vezetői tulajdonságok határozzák meg a legnagyobb részben ma is. Oroszország ukrajnai háborújával nagy gazdasági lehetőséget veszített el, a nyugati piacot, egy kevésbé profitábilis piacra lecserélve azt. De a geopolitikának megvan a maga logikája, ami a gazdasági érdekekkel szemben önmagában is a konfliktus felé visz. Ha pedig ehhez hozzáadjuk az egyént, akkor még kiszámíthatatlanabbá válik a pálya. Az világos, hogy különösen Oroszországban és Kínában az egyéni vezetői döntéseknek nagy szerepe van, és a két jelenlegi vezető, Vlagyimir Putyin és Xi Jinping rendkívül ambiciózus víziókkal és jelentős történelmi érzékenységekkel rendelkezik.

Természetesen nem állnak egyedül, mind a ketten saját társadalmuk termékei, és ha az elit jelentős része nem állnak mögöttük, aligha tehették volna azt, amit eddig tettek. Mégis, olyan markáns és merész változásokat hajtottak végre országaikban, hogy vélhetően inkább hajlamosak egy konfliktus felvállalására, mint a meghátrálásra egy jövőbeni krízishelyzetben.

A megértés rendkívüli módon hiányzik a képletből, a Foreign Affairs egy kiváló cikkének címe: »Alvajárva a háború felé«.  A Nyugat elleni ennyire nyílt orosz kihívás valószínűleg meg sem történik, ha nincs próbálkozás legbelsőbb orosz vörös vonalak megbontására. 2008-ban az amerikai vezetők nem érzékelték, milyen veszélynek teszik ki nem magukat, hanem Ukrajnát és Georgiát. Pedig csak komolyan meg kellett volna hallgatni, mint mond az orosz elit – sőt maga Vlagyimir Putyin 2007-ben Münchenben. A nyugati logikába viszont nem fért bele, hogy Oroszország akár feláldozhatja jövedelmező nyugati kapcsolatait Ukrajna miatt. Az orosz logikába viszont az nem fért bele, hogy az orosz kapcsolatot feláldozhatja a Nyugat – megint csak »Ukrajna miatt.«”