A nemzetállamok kora csak nyugaton járt le

Nyitókép: Shutterstock

„Ez nem is olyan magától értetődő. A németeknek például nem nagyon megy. A honfoglalás miatt kényszerből összefogó kis tartományokból létrejött ugyan egy laza államszövetség Német-római Császárság néven, de az sosem volt nemzetállam. (Igazából 1871-től, a poroszok erejéből és eltökéltségéből lett először valamennyire egységes Németország, amely bő negyven év múlva már bele is keveredett egy világháborúba, amiből megalázva, megcsonkítva került ki. A következő kísérlet már csak egy bő évtizedig tartott, újabb súlyos vereséggel és feldarabolással. Negyven évnyi kettéosztás után (magyar segédlettel) sikerült egyesülniük, de még nem telt el negyven év, és már megint a széthullás jeleit mutatják, és sodorják bele a kontinenst a világégésbe.)
Nyugaton valóban nem létezett ez a fogalom a 18. századig; a római birodalomból kialakulgató, örökségekből és békeszerződések nyomán, hódításokkal és dinasztikus kapcsolatokkal születtek, bomlottak fel és módosultak az államok.

Magyarországot megalapítottuk egy jókora adott területen, szinte a pontos évet is meg tudjuk mondani, mikor, és azóta az a magyarok országa. Néha csökkent a területe vagy a szuverenitása, de sosem szűnt meg és lényegileg nem is változott. Halicsot, Sziléziát, Bécset vagy Nápolyt sosem tekintettük Magyarországnak, annak dacára sem, hogy olykor elfoglaltuk, mint ahogy Budát, Kassát vagy Kolozsvárt mindig is annak tartottuk, függetlenül attól, kihez tartozott éppen.

Így aztán nincs hivatottabb államférfi a magyar miniszterelnöknél, aki a nemzetállamok nevében, érdekeiket képviselve felszólalhat. Hangja egyre messzebb hallatszik el, de a további sorsunk nem csak a saját kezünkben van. Hunyadi ugyan megállította a törököt, róla beszélt akkor a fél világ, de hetven év múlva a muzulmánok már áttörtek. Jó lenne nem megismételni a történelmet.”