Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Zuzana Čaputová szombaton átadja az államfői széket Peter Pellegrininek.

Nyitókép: VLADIMIR SIMICEK / AFP
A hagyományoknak megfelelően Csehországba vezetett a szombaton leköszönő Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök utolsó hivatalos útja. Az államfő a prágai várban átvette Petr Pavel cseh elnöktől a legmagasabb cseh állami kitüntetést. Čaputová pénteken Pozsonyban levezényli a díszőrség utolsó szemléjét és a fegyveres erők főparancsnokaként elbúcsúzik a katonai hivatal vezetőjétől, szombaton pedig átadja hivatalát Peter Pellegrininek – írja az Infostart.
Zuzana Čaputová Prágában bejelentette, hogy hivatalának átadása után pihenni szeretne, és nem vállal semmilyen politikai hivatalt, kilép a politikából
„Ehhez a legközelebb az oktatás, talán a tudományos szféra áll” – utalt a terveire a leköszönő államfő, aki pénteken az elnöki palota hátsó udvarán levezényli a díszőrség utolsó szemléjét, és a fegyveres erők főparancsnokaként elbúcsúzik a katonai hivatal vezetőjétől, majd szombaton átadja székét Peter Pellegrininek.
A megválasztott államfő szombaton a beiktatását követő ünnepi ebéden vendégül lát 15 fiatalt és 15 idős embert
Ezzel szeretne jelzést küldeni az elnöki palotából, hogy vissza kell állítani a generációk közti párbeszédet és szolidaritást.
„Meg kell próbálni párbeszédet kezdeményezni a legfiatalabb és a legidősebb generációk között. A fiatalok tele vannak energiával, az idősek tapasztaltak, ezt kölcsönösen tisztelni kell és meg kell hallgatni egymást” – fogalmazott.
Az új szlovák köztársasági elnök első hivatalos útja a ugyancsak Csehországba vezet, az államfő június 26-án látogat el Prágába.
„Nagyon várom az utat, érzem, hogy egy nagyon kellemes, pozitív hangulatú találkozó lesz” – mondta Peter Pellegrini.