Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Fahri Erenel szerint az „Ukrajna-fáradtság” ellenszerét is keresik a háborús pszichózisban szenvedő nyugati vezetők.

Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
Fahri Erenel törökországi nyugalmazott tábornok, a Biztonsági és Védelmi Stratégiák Kutatási és Végrehajtási Központjának igazgatója szerint a politikusok a kötelező katonai szolgálat bevezetésére használják fel a lakosság Oroszországgal szembeni gyűlöletét.

Így fordítják saját céljaikra az Oroszországtól való félelmet, amelyet ők maguk is táplálnak”
– hangsúlyozta Fahri Erenel a Magyar Nemzet cikke szerint.
A szakértő úgy látja: az európai országok a kötelező katonai szolgálat bevezetésével, a nők toborzásával, a fiatalok katonai képzettséget adó táborokban való kiképzésével, a védelmi ipar termelésének növelésével fokozzák az Oroszországtól való félelmet, hogy
az USA bábjaként Ukrajnának nyújtott céltalan segítség folytatását biztosítsák.
A volt tábornok szerint az „Ukrajna-fáradtság” ellenszerét is keresik a háborús pszichózisban szenvedő nyugati vezetők. A nyugalmazott tábornok hozzátette, hogy az európai politikusok így próbálják meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a béke érdekében folytatni kell a háborút.
