Kezdődik a G7 csúcstalálkozó, Ukrajnának nagy kölcsönt adnak

2024. június 13. 13:35

Meloni vezetésével tárgyalnak a nyugati nagyhatalmak Ukrajnáról és a Közel-Keletről.

2024. június 13. 13:35
G7 summit

Nyitókép: Giorgia Meloni fogadja Joe Biden amerikai elnököt a G7 találkozón (fotó: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

 

Háromnapos csúcstalálkozóra jönnek össze Olaszországban a nyugati világ nagyhatalmai. A G7 találkozón az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, valamint Japán vezetői vesznek részt, a házigazda Giorgia Meloni olasz miniszterelnök lesz.

A találkozóra forró nemzetközi időszakban kerül sor, hiszen a francia és a német vezetés épp súlyos vereséget szenvedett az EP-választásokon, a brit miniszterelnökre pár hét múlva vár egy várhatóan szintén súlyos vereség, Joe Biden pedig ősszel mérkőzik meg az egyre esélyesebbnek tűnő Donald Trumppal.

Egyes értelmezések szerint a G7 csúcstalálkozó éppen ezért a jelenlegi nagyhatalmi vezetői gárda utolsó nagy próbálkozása arra nézve, hogy

a még meglévő status quo alapján irányt szabjanak a nagy nemzetközi konfliktusos folyamatoknak,

 az ukrajnai háborútól a Közel-Keleten át a Kínával fenntartott viszonyrendszerig.

A találkozón részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki folyamatosan várja az újabb nyugati megállapodásokat Ukrajna megsegítéséről.

Az első nagy döntés már most megszületett, mielőtt a vezetők összeültek volna a dél-olaszországi találkahelyen. Amerikai javaslatra 50 milliárd dolláros kölcsönt nyújtanak Ukrajnának, amihez forrásul az oroszoktól lefoglalt vagyonelemeket használják fel.

A találkozón 

Joe Biden amerikai és Zelenszkij ukrán elnök várhatóan kétoldalú különmegállapodást is kötnek Ukrajna további segítéséről.

Meloni olasz miniszterelnök a migráció folytatólagos problémájáról is tárgyalni akar a nagyhatalmi vezetőkkel.

A G7 csúcs különleges vendége lesz Ferenc pápa. Hírek szerint a katolikus egyházfő a mesterséges értelem térnyerése miatt szeretné felhívni a döntéshozók figyelmét az AI szabályozására. Emellett Ferenc pápa a béke mellett is ismét ki fog állni, miközben több bilaterális találkozón is részt vesz majd a csúcson.

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2024. június 13. 17:43
Már előtte megállapodtak a zenebohóc fenekének kinyalásában. Akkor minek megy oda? A G7 a nagy ipari országok klubja? Ukrajna most hányadik a sorban? Botswana is jobban áll. Adósságilag.
KBA98
2024. június 13. 17:20
Kölcsön? amit az életben nem tudnak visszafizetni? Már le lejmolták a világot és még mindig nem elég? Mit képzelnek, hogy meddig fog a világ ennek genya bandának fizetni?
2024. június 13. 15:59 Szerkesztve
"Amerikai javaslatra 50 milliárd dolláros kölcsönt nyújtanak Ukrajnának, amihez forrásul az oroszoktól lefoglalt vagyonelemeket használják fel." Ühüm, és ez elég jogalap lesz a FED-tulajok vagyonának államosítására vagy az USA által kirobbantott összes zsákmányszerző háború kárpótlására.
cutcopy
2024. június 13. 15:57
Kölcsönt..? És ki fogja visszafizetni..? Ukrajna területe a jelzálog..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!