A Nobel-békedíjra jelölt séf elárulta, milyen a jó étel

Nyitókép: Francois Nel, Getty Images

„Nem éttermeket nyitok, hanem történeteket mesélek” – mondja José Andrés, a Nobel-díjra jelölt séf a BBC-nél megjelent interjúban, majd hozzáteszi: „minden éttermem egy bizonyos értelemben egy történet." A két Michelin-csillagos séf nem unatkozott az elmúlt négy évtizedben, elvégre a nevéhez köthető a Jaleo és a The Bazar, ráadásként pedig ott a World Central Kitchen (WCK) nevű globális ellátási lánc, amely a jótékonyság mintapéldájaként a katasztrófa sújtotta területeken jelenik meg, hogy a közkonyha megteremtésével ott nyújtson segítséget, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Egységben az erő

José Andrés a BBC tudósítójával, Katty Kay-jel beszélgetett az Influential című, nem előre megrendezett interjú sorozatban, amelyben már olyan vendégeket láthattunk és hallottunk, mint Ina Garten, Jane Wurwand a szépségiparból, vagy az úttörő balett táncos, Misty Copeland. Mint azt Andrés elmondta, 15 évesen talált rá a hivatása, mikor Spanyolországban, 18 évesen a spanyol katonasághoz került kötelező szolgálatra, és egy hajón a tengernagy szakácsa lett. Így szerzett tapasztalatainak hála jutott el Európán kívülre, hogy a globális ételpiacon is kipróbálja magát.

Mint nyilatkozta: „a katonai szolgálat azt az érzést keltette bennem, hogy részei vagyunk annak, hogy jobbá tegyük az országunkat, a világunkat, és megmutatta a csapatmunka értelmét is” – majd a hajón tapasztalt viharokra visszaemlékezve azt is hozzátette: 

Andrés nem sokkal ezután találkozott Ferran Adrià séffel, az ikonikus, háromszoros Michelin-csillagos étteremben, az El Bulliban, a spanyolországi Rosesban, a következő három évet pedig a konyhában töltötte az étterem közel 50 éves működésének csúcsát jelentő időszakban. Ekkor sikerült kikövezni az utat, ami saját sikereihez vezetett, amikor először New Yorkban landolt, majd Washington DC-be költözött, miközben fűtötte a különleges gasztronómiai élmény iránti vágy.

Elmondása szerint őt az különbözteti meg a folyton változó ételpiaci trendektől, hogy minden tányéron valós élményeket kínál. Mint elmondta: 

Szerinte: „ha jobban belemegyünk, maga az étel is sokkal mélyebbre hatóan mesél a spanyol társadalmi és politikai helyzetekről, a háborúról és az alacsony jövedelmű családok éhezéséről.”

José Andrés hitvallása szerint az éttermeinek oázisnak kell lenniük az étkezők számára. Ezt úgy magyarázta, hogy „az [étterem] szónak sokféle eredete van, de az egyik a "helyreállítás" szóból származik”. Mint kiderült, „a régi időkben azért mentél az étterembe, hogy helyreállítsd magad, néha fizikailag, érzelmileg és lelkileg is.”

Nobel-díjas séf? Lehet ilyen is: José Andrés-t jelölték 

Andrés a WCK fejlesztéséről és feladatáról is mesélt: „nagyon türelmetlen srác vagyok, és nem szeretem az oldalvonalról látni a dolgokat”. Mint megemlítette: „szeretek a játékban részt venni”. Amikor 2010-ben hatalmas földrengés volt Haitin, ami 200 000 ember halálát okozta, Andrés már a non-profit DC Central Kitchen elnöke volt, és ekkor döntött úgy, hogy egy nemzetközi szervezetre van szükség, amely az élelmiszerekkel nyújtott közvetlen segélyekre összpontosít a sürgősségi konyha formájában.

Úgy emlékezett vissza, hogy „láttuk a pusztítást egy amúgy is nagyon szegény országban, és azt mondtam: "Engedd, hogy ne segítsek, hanem csak menjek, hogy elkezdjek tanulni", és lassan elkezdtem megtanulni, hogy nincs szükség másra, csak tenni akarásra”. 2010 óta a WCK több mint 350 millió ételt szolgált fel szerte a világon, helyszíni szervezetekkel együttműködve, és aktiválta a helyi éttermek, élelmiszerszállító teherautók és sürgősségi konyhák hálózatát. 

A változás kulcsa Andrés szerint az élelmiszerellátás a nehéz helyzetű övezetek számára és az, hogy hinni kell abban, hogy szükség idején is hatást tudunk elérni ott, ahol éppen vagyunk – megragadva a lehetőséget. Azt mondta: „nem kell másik kontinensre menned, megteheted a saját hazádban" Később azt is hozzátette: „azt hiszem, egész életemben nagyon szerencsés voltam. Anyám ápolónő, mindig azt mondta: "Segítsünk mindenkinek". Úgy értem, mindenkinek" – mondta. "Segítenénk egy nehéz időszakon átmenő családnak, segítenénk egy barátunknak, mert megsérült... Bármi, amit teszünk, még ha nagyon kevés is, az több a semminél."

***