e három kormány döntését más országok is követhetik.
Maga Martin szerdán azt mondta, a pontos dátumot „az elkövetkezendő napokban” jelenthetik be. Írország régóta hangoztatja, hogy nem látja akadályát a palesztin állam elismerésének, amely Dublin szerint hozzájárulhat a közel-keleti békefolyamathoz. Március végén Leo Varadkar ír, Pedro Sánchez spanyol, Robert Abela máltai és Robert Golob szlovén miniszterelnök közös nyilatkozatban szögezte le: készek elismerni a palesztin államot, ez a lépés ugyanis szerintük segítené a palesztin-izraeli konfliktus lezárását. Ezt követően, áprilisban Varadkar utódja, Simon Harris Madridban egyeztetett spanyol hivatali partnerével, és azt mondta: Madrid és Dublin összehangolja a palesztin állam elismerésével kapcsolatos döntést.
(MTI)