Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

„Fuck Israhell”, „Dicsőség az intifádának!”, „Folyótól a tengerig” – őrületes pusztítást végeztek a szélsőbaloldali egyetemfoglalók a berlini Humboldt Egyetemen (FOTÓK)

2024. május 31. 11:12

A rengeteg sajtómegkeresés miatt az intézet vezetése szerdán két független fotóst beengedett a hírügynökségektől az épületbe.

2024. május 31. 11:12
null

Nyitókép: Welt / Getty Images

Körülbelül egy héttel azután, hogy Izrael-ellenes aktivisták foglalták el a berlini Humboldt Egyetem Társadalomtudományi Karát, az intézet vezetői fotósokat engedtek be az épületbe – számol be róla a német Welt. A lap által publikált fotókon jól látható, hogy

a falakat és az oszlopokat a Hamász szimbólumaival, illetve Izrael állam elleni jelszavakkal festették össze

a közösségi elleni uszítást és az antiszemitizmus bűncselekményét is elkövető egyetemfoglalók. 

A Hamász-párti aktivisták – röviddel az intézmény kiürítése előtt – sikítozva és dobolva tüntettek az egyetem rektora, Julia von Blumenthal ellen – erről pedig már a „Student Coalition” nevű csoport osztott meg egy videót az Instagramon.

A felvételen egy férfi azt mondja: az egyetemfoglalók féltek, mert

a kiürítés során többnapos „vérfürdő” fenyegetésével kellett szembenézniük a rendőrség részéről.

A poszt szerint több felszólaló is azt követelte: meg kell akadályozni, hogy a hatóságok – az épület önkéntes elhagyása után – megállapítsák a tiltakozók személyazonosságát. Az egyik férfi pedig egyenesen azt állította, attól tart, hogy ellenkező esetben visszavonják a vízumát; egy másik pedig azt nyilatkozta, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az egyetemfoglalók felkerülnek a „politikai üldözöttek” listájára.

Ezzel szemben – mint a Welt fogalmaz – a rendőrök valójában a kötelességüket teljesíttették, hisz 

az egyetemfoglalók posztjaiból már csütörtök este tudni lehetett, hogy az intézet falait antiszemita jelszavak borítják, és a kezdetleges barikádok építése során az intézmény bútorai megsérültek.

Forrás: Welt / Getty Images

Ennek megfelelően fontos volt azonosítani azokat a személyeket, akik huszonnégy órán át megszállva tartották az épületet, hogy később feljelentést lehessen tenni ellenük rongálás és közösség elleni uszítás bűncselekménye miatt.

Az intézmény megszállásának beszűntetése után az újságíróknak eleinte nem volt lehetőségük megnézni az épületet belülről. A rengeteg sajtómegkeresés miatt azonban az intézet vezetése szerdán két független fotóst beengedett a hírügynökségektől az épületbe, majd minden érdeklődő számára elérhetővé tették a képeket  – ez egy gyakori eljárás Németországban, amikor a komoly sajtóérdeklődés másként nem kezelhető.

A nyilvánosság elé tárt képeken olyan palesztinpárti propaganda-üzenetek olvashatók, melyek már korábbról is ismertek voltak. Ilyenek pedálul

a stilizált bombákat ábrázoló falfestmények, amelyek – az iszlamista szóhasználat szerint – „40.000 mártírra” emlékeztetnek.

Ezzel – az egyetemfoglalók szerint – a gázai áldozatok számára utalnak, bár hivatalosan továbbra sem ismert, hogy az elhunytak közül hányan civilek és hányan Hamász-harcosok.

Ami viszont az egyetemfoglalók által korábban közzétett videókon ezidáig nem volt látható, az egy

olyan férfi ábrázolása, aki vérrel átitatott bevásárlótáskát cipel, amiből karok és kezek lógnak ki.

A szövegbuborékkal ellátott férfi németül ezt mondja: „Gyermekeim”.

Forrás: Welt / Getty Images

A képek tanúsága szerint egy oszlopra angol nyelven azt írták, hogy 

baloldalinak lenni nem elmélet, hanem cselekvés kérdése.

Ismét egy másikon viszont már ez olvasható: 

Forrás: Welt / Getty Images

Szabadságot Palesztinának, Kongónak, Haitinek és Szudánnak!

Forrás: Welt / Getty Images

A legtöbb egyetemfoglaló önmagát egyfajta felszabadító mozgalom tagjának tekinti; ahogy egyébként – jegyzi meg a lap – a szélsőbalos narratíva a Hamászt is előszeretettel definiálja így.

Egy másik oszlopon pedig – rossz angolsággal – ez olvasható:

Németország, nem tanultál semmit a történelemből?”

E mögött az az összeesküvés-elmélet áll, hogy Izrael „népirtást” hajt végre Gázában, amit Németország a náci múltja ellenére támogat. Vannak olyan angol mondások is, mint pl. az „End Cionism” 

és a 

Fuck Israel Hell 

(az eredetiben: „Fuck Israhell”). 

Néhány fotón pedig felborult szekrények és az egyetemfoglalók „barikádjainak” maradványai láthatók.

A károk tényleges mértéke csak a megszállás utáni napokban vált ismertté. A Zsidó Fórum a Demokráciáért és Az Antiszemitizmus Ellen videós összeállításában többek között egy arab nyelvű falfirka is látható, amin a következő olvasható: 

Folyótól a tengerig

– amely Izrael megsemmisítésére utal.

A további fotók tanúsága szerint a falakon és az ablakokon a Hamász háromszög szimbóluma díszeleg, valamint angolul az olvasható, hogy 

Dicsőség az Intifádának,

illetve „Dicsőség az ellenállásnak”, amivel az október 7-i mészárlásra utalnak. 

Forrás: Welt / Getty Images

Pénteken egy belső e-mailben az egyetem vezetése tájékoztatta az intézet dolgozóit az egyetem pszichológiai szolgálatáról a helyzet kezelésére. A levél azt is tartalmazta, hogy ne készítsenek és ne terjesszenek fényképeket az elfoglalt épületről. Az egyetem a következőképpen magyarázta a lépést a Welt-nek: „Mivel elítéljük azokat a szlogeneket, amelyekkel az intézet falait összekentéj,

nem kívánunk hozzájárulni az antiszemita és tiltott tartalom további terjesztéséhez”.

Az e-mail szerintük elsősorban az „alkalmazottak védelméről” szólt.

Intézeti körök szerdán arról számoltak be, hogy az épületben keletkezett kár „a vártnál lényegesen nagyobb volt”. „Mindent át kellett festeni tetőtől talpig.

Az intézet vezetése szerint az épület helyreállítása valószínűleg négy-öt hetet vesz igénybe.

Néhányan azt feltételezik, hogy ebben a félévben nem kerülhet sor több kurzusra.

A lap kérdésére az egyetem némileg másként mutatja be a helyzetet. „Még nem tudjuk pontosan számszerűsíteni a károkat, mert a kárfelmérés még nem fejeződött be” – mondta a szóvivő. „Reméljük, hogy néhány héten belül újra megnyithatjuk az intézetet” – tette hozzá.

***

Békemenet After Kibeszélő június elsején 18 órakor a Scruton V.P.-ben! Hallgassa meg Ön is a Mandiner All Stars beszélgetését, mely során Bayer Zsolt, Mráz Ágoston Sámuel és Horváth József elemzi a Békemenet történéseit a Mandiner munkatársaival, Kacsoh Dániellel és Pócza Istvánnal. Regisztráljon most az alábbi linken: https://forms.gle/5nJsK1aRNgGX4MHdA 

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Uztu
2024. június 03. 15:02
Gondolom valamelyik csatornazsidó lehetett, mint amikor saját magulnak kellett a horogkereszteket is felrajzolni, higy racsizmus vagyon.
Uztu
2024. június 03. 14:59
Lázad a goyim???
123321
2024. június 03. 07:31
"Free SZFE!!!!" :,D
Box Hill
2024. május 31. 19:45
Egy kis töri: Palesztina lakossága 1880-ban körülbelül 480,000 volt, ebből arab körülbelül 456,000. Tehát 95 % az arab. A zsidók jelenléte 1914-re 60,000-re bővült. (11%) A brit Balfour-deklaráció 1917-ben ígért Palesztinában nemzeti otthont a zsidók számára. (Feltétellel: a Palesztinában élő nem zsidó közösségek polgári és vallási jogai… nem szenvedhetnek kárt.) 1918-ban a zsidók a földterület 2%-át birtokolták. 1947-re ez 6%-ra nőtt. 1948. május 14-én kikiáltották Izrael államot a palesztinai területnek már 52%-ával. Forrás: Colin Chapman: Whose Promised Land? (Kinek az ígéret földje?), 1992.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!